I'm free, you're proud, we're lost

I'm free, you're proud, we're lost

Fandom: Avengers
Páros: Frostiron
Csak mert olyan "rég" volt frostiron a blogon. Viszont, angst már régen volt! Nem az a régi, velős angst, amit megszoktatok tőlem, de ne aggódjatok, fájni fog. Nos, 1972-ben járunk, Londonban, az első London Pride Felvonulás előtti hetekben, aminek Steve és Bucky lelkes szervezői. Tony az ő vendégükként érkezik Londonba, hogy aztán az ő életébe forgószélként érkező Loki magával rántsa, a saját életébe.

Tony nagyon remélte, hogy kivételesen jó idő lesz Londonban, de természetesen nem így alakult, hiszen Londonban mindig esik. Az újságot, amit épp az imént vett, morogva tartotta a feje fölé, amíg megtalálja az érte érkezett autót, bár fogalma sem volt, hogy is nézhet ki. Tony egy elveszett amerikai volt a zsongó Londonban, még soha nem járt ott, és nem is igazán tervezett kimozdulni az otthonából, amíg meg nem hívták. Először el sem hitte, hogy tényleg Steve az, akivel beszél, de kétségtelen volt, hogy a csirkefogó előkerült a föld alól, ahonnan azt hitte volna, már sosem látja viszont. Steve katona volt, az egyik leghatározottabb és legigazságosabb ember, akivel valaha találkozott, de mikor a barátja eltűnt egy bevetésen, képtelen volt többé Amerikában maradni. Azt mondta, minden egyes sikátor rá emlékezteti, az összes zászló, így Londonba menekült a fájdalma elől. Tony próbálta megtalálni, fel akarta keresni, hogy megkérdezze, mi van vele, azt hitte, belefulladt a vízbe valahol félúton, mert végül úszva indult neki, vagy valami hasonló. Eltűnt előle és a világ szeme elől, egészen öt évre, amíg aztán egy nap fel nem hívta Tony-t, hogy megtalálta Bucky-t, mindketten jól vannak és nagyon szívesen látnák őt pár napra, esetleg pár hétre, ha van kedve Londonban maradni, tehát jött, úgysem volt különösebben sok dolga, mióta Pepperre sózta a cég ügyeit. Egyébként sem foglalkozott vele valami sokat, őt csak a feltalálás érdekelte, a szerelés, a pénzügyek nem, nem is tudott jól bánni vele, túlságosan szerette költeni.

- Anthony, öreg barátom! - integetett felé Steve egy széles vigyorral az autója mellől. Valami régi modell volt, majdnem annyi idős, mint ő maga, de a barátja valahogy leragadt a '40-es években, amikor még alig élt. Bezzeg Tony! Úgy zsongták körül a nők, hogy biztos lehetett benne, nem a pénze teszi, sokkal inkább a charme-ja, amit soha nem is szégyellt.

- Azért nem olyan öreg, Steve. Hogy vagy? - üdvözölte megkönnyebbülve, amikor végre a kocsi mellé ért. Hívogatta a zárt és száraz tér, de a szőke úgy tűnt, annyira örül, hogy elfelejtkezett a beszállásról, meg az esőről.

- Soha jobban, köszönöm. Annyira örülök, hogy jöttél! Rengeteg megbeszélnivalónk van, a csapat nagyon kedvelni fog - ragyogott Steve, ahogy beszállt végre az autóba és így a milliomos is boldogan lélegzett fel az anyósülésre kerülve.

- Hát, végül is nem én tűntem el egy szó nélkül öt évre... várj, milyen csapat? - kérdezte gyanakvóan, miközben megindultak az esőben. Ismerte Steve-t gyerekkora óta, tudta, hogy furcsa dolgai vannak, de legjobb tudomása szerint is vakációzni jött ide, meg segíteni a barátjának valami projektben, de úgy gondolta, az ő agyával az nem fog sokáig tartani. Steve először tűnt egy kicsit aggódónak a kormány mögött, és egy kicsit megköszörülte a torkát.

- Óh, hát nem olvastad a levelet, amit küldtem? Azért hívtalak, hogy besegíts az első London Pride-on. Úgy értem, a Stark Industries-nek nagy híre van és minden segítő kéz jól jön, és én ezt le is írtam, azt hittem, azért voltál ilyen lelkes... - habogta egyre idegesebben, amitől Tony csak egyre jobban elképedt.

- Hadd foglaljam össze. Te azért hívtál engem ide, hogy besegítsek egy melegfesztiválon?! Mármint tudod, hogy nekem semmi bajom veled, meg Barnesszal, jók vagytok együtt, tök jó, hogy megtaláltátok egymást, de ez eléggé nem az én világom, érted. Mikor küldted azt a levelet? Miért nem mondtad ezt el, amikor beszéltünk? Steve, idejövök Londonba, erre kiderül hogy güriznem kéne mind a két héten? Egyáltalán minek írsz levelet, ha ezt telefonon is közölheted? - méltatlankodott. Nem mintha nem örült volna, hogy a barátjával töltheti az időt, de kétségtelenül nem erre a fajta időtöltésre számított, ráadásul nem is tudta, mit gondoljon egy szakajtó melegről, akik felvonulnak, még ha az nem is lepte meg, hogy Steve és Bucky járnak, mikor nagy nehezen kinyögték neki, nem sokkal azelőtt, hogy mindketten bevonultak. Steve felsóhajtott a vezetőülésben.

- Ne haragudj. Nem akartam ezt a nyakadba zúdítani, tényleg azt hittem, hogy tudsz róla, de természetesen nem várok el tőled semmit...

- Elég legyen, ha már nálad lakom a héten, valamit dolgozok is az ágyamért. De azt ne várd, hogy zászlót lengetve vonulok veletek én is, nekem nincs miért - fojtotta bele a szót a megilletődött férfiba, aki ettől végtelenül megkönnyebbült. Hálás volt Tony-nak, amiért meglátogatta Londonban, ráadásul tényleg jól jött minden segítő kéz a felvonulás körül, és valahol reménykedett benne, hogy ha egy Stark kiáll az ügyük mellett, az mások szemében is csak jelent valamit.

Mire megérkeztek, a hangulat már kicsit feloldódott, és mindketten lelkesen osztották meg egymással az elmúlt öt év történéseit, amik Tony részéről nagyrészt részeg estékből álltak, Steve-nél pedig részegeket támogató estékből, tehát volt nem egy hasonló esetük, csak két különböző oldalról. Az eső is elállt kissé, így éppen nem áztak szét jobban, amíg a vendég kivette a bőröndjeit és követve barátját, bemenekült az ajtón, miután Steve megtalálta a kulcsokat. Odabent a Steve-től megszokott katonás rend fogadta, virágos tapéta a falatnyi előszobában, a konyhából pedig nagyon is ígéretes illatok kúsztak elő, egyenesen az újonnan érkezők orrába. Tony lerúgta a tiszta víz bőrcipőjét, hogy ne koszolja össze a padlót, mivel látta, hogy Steve is így tesz, majd újfent felmarkolta a bőröndjeit és két lépés múlva, immár a nappaliban tette, majdhogynem ejtette le őket, amikor meglátta a konyhából előbukkanó, hosszú hajú férfit.

- Tony! - mosolygott rá vidáman az idegen, akinek a hangjában is alig ismerte fel gyerekkori barátját, nem hogy a külsejében. A bal felkarja közepétől üresen csüngött rajta az ing, vállig érő borzas haját lófarokba kötötte, hogy ne zavarja, és a szemeiben volt valami elképesztő mértékű fájdalom, amit még a viszontlátás öröme sem volt képes elmosni onnan.

- Buck? Vhoa. Öregem, te aztán jól megváltoztál! - A vendég egy széles mosollyal lépett hozzá, hogy szokott ölelésükben részesítse, de Bucky megrezzenve hátrált két lépést és lesütötte a szemeit.

- Bocs, ez... önkéntelen. Majd megszokom - motyogta, aztán szenvedve bámult pár pillanatig a kezében tartott serpenyőre. - Ah, palacsinta! - mondta aztán, és megörülve, hogy elszabadulhat a kínos helyzettől, visszamenekült a konyhába.

~.~.~.~.~

Egy örvény volt - az emberek elléptek előle, utat engedtek neki, de elvesztek benne, mikor elment mellettük. A combja, a karja néha egyik-másik férfiéhoz simult, mintha csak véletlen lett volna, holott volt elég hely, hogy arrébb húzódhasson. Szikráztak azok a zöld szemek még ebben a borús, nehéz időben is, sem a drogok, sem az alkohol ködé nem tudta ellepni a furfang csillanását az élénk tekintetében. Nem volt a fejét semmi, ami megvédte volna az esőtől, az arcán szétfolyt a smink, mellkasa nagy részét szabadon hagyta legombolt inge, mely most átázva tapadt a testéhez, és a bőrkabát, mely talán ilyen esetekre volt hivatott, semmit sem használt, ha nem húzta össze magán. A kezében nemrég valami olcsóbb italt szorongatott, de elhagyta egy ideje, nem mintha törődött volna vele, csak kissé hiányolta a mozdulatot, ahogy a szájához emeli és jólesően húz belőle. Azonban mielőtt hazaér, úgyis ki kellett volna dobnia valahol - így nem számított. Szabályosan nekipuffant az ajtónak, ami első próbálkozásra nem engedett neki, csak fájdalmasat döndült vékony testének lendületétől, de másodjára már kinyílt, és a fekete hajú egy kecses mozdulattal bezuhant rajta. Folyt róla a víz, és csak akkor jött rá valahol a tudata mélyén, hogy fázik, mikor megérezte az édes otthon melegét, valamint a palacsinta illatát.

- Már megint? - Nos igen, sajnos ez is a kelleténél ismerősebb hang volt a számára.

- Loki, merre jártál? - Steve kezében már gyakorlott módon ott volt egy törülköző, azzal karolta át a didergő alakot, aki nekisimult és a fejét a vállára döntötte, teljesen eláztatva az ingének egy részét. A szőke nem zavartatta magát, lágyan beterelgette a nappaliba, azonban Loki érdeklődése egy pillanat alatt megtalálta magának a kanapén elnyúlt, idegen amerikait, és részegeket megszégyenítő ügyességgel csusszant ki segítője karjaiból, hogy két ingatag lépéssel közelebb kerüljön Tony-hoz.

- Nocsak, hát ő meg ki? - búgta Loki, a hangja egyszerre füstös jazz és rekedt rock és Tony-nak fogalma sem volt, ez hogy lehetséges, de kiszáradt tőle a szája.

- Ő Anthony Stark, egy barátom Amerikából. Loki, légyszíves állj hátrébb, nem szeretném, ha elüldöznéd, nem vagy jól - csitította Steve lágyan, ahogy közelebb lépett hozzá, de megint elhajolt a karja elől, és rátámaszkodott a kanapéra. Tony érezte magán a jeges, alkoholszagú leheletét, és nem értette, miért nem lökte még el magától, de nem volt erő a karjaiban, hogy felemelje őket, egyre csak bámult azokba a zavaros zöld szemekbe.

- Megmondtam, hogy hagyd kint az esőben, ha még egyszer beállva jön ide! Nem vagyok kíváncsi arra, hogy egész éjszaka vergődik, mert nem tud aludni. - Végül Bucky fordított az álláson és belemarkolva az ázott fekete tincsekbe, elrángatta tőle Lokit. - Neked semmit sem jelent az, hogy "keress saját lakást, mert nem tartunk el"? - morrant rá a fiatal férfira, ahogy a velük szemben lévő, virághuzatos kanapéra lökte őt. Loki felnyekkent, de engedelmesen ott maradt, sértettségét csak gyilkos pillantásai jelezték.

- Steve azt mondta, jöhetek, amikor akarok! - vetette ellen dühösen, ahogy egyre nagyobb vízfoltot hagyott a huzaton. - Amúgy se vagyok nagyon... de valamivel fel kell dobni a partit. - Megvonta a vállát és ügyet sem vetve többé Bucky-ra, zavaros pillantásával újfent a vendéget tisztelte meg, úgy futtatva végig rajta a tekintetét, mintha meztelenül látná. Közben a szőke férfi nekilátott a korábban használt törülközővel befejezni próbálkozásait és átdörgölte vele Loki haját, aki mérgesen tűrögette a szeme elől az anyagot, hogy jobban lássa Tony-t. Bár férfira soha nem mondott volna ilyet korábban, most ahogy elnézte az ázott Lokit a csapzott, fekete hajával, hófehér bőrére tapadó vizes ruhájával és az arcán szétfolyt, csillámló sminkjével, mégis az a szó jutott róla eszébe, hogy gyönyörű.

- Jöhetsz, ha szükséged van rá, nem akkor, amikor csak kedved tartja! Menj valamelyik nyálcsorgató idiótához, akit átverhetsz, neked nem gond szexszel fizetni az éjszakáért vagy rosszul gondolom? - vágott vissza Bucky lendületesen, immár újfent a konyhából, ahol csörögtek a tányérok, úgy tűnt, terít. Loki arca ettől a sértéstől a füle hegyéig kipirult, és olyan hévvel pattant fel, hogy majdnem elesett a saját lábában.

- Szükségem van rá! Láttam ma Thort! Megint itt van értem... - kelt ki magából, de a mondat végére egészen elhalkult, majd egyszerűen megfordult és felrohant az emeletre, a szobákhoz, jó erősen bevágva maga után az egyik ajtót odafent, így jelezve, nem kíván magyarázkodni. Bucky sóhajtva nézett utána, majd intett, hogy menjenek a konyhába az étkezőasztalhoz, mert kész a palacsinta.

- Komolyan, mintha egy gyerekkel beszélnék - morogta magának, ahogy levetette magát az egyik székre. Tony egyre kevésbé értette a helyzetet, szóval evésbe fojtotta a kérdéseit, hátha előbb-utóbb a páros valamelyike rájön, hogy neki fogalma sincs, mi történt az előbb, sőt tulajdonképpen semmiről nem tud, ami velük kapcsolatos. Végül Steve kapcsolt előbb, valószínűleg mert a párjának nem volt kedve erről beszélni, így halk torokköszörüléssel készítette fel magát a mesére.

- Nos, tudod mennyire szívemen viselem az önkéntességet...

- Szívén viseli ám!

- Bucky! Tehát, már pár éve csinálom, hogy ha találok valakit az utcán, hazahozom egy estére, hogy kijózanodjon és felmelegedjen egy kicsit, szóval elég sokan megfordultak már itt. Néhányan visszajönnek, amikor úgy érzik, végképp nincs hova menniük, de a legtöbbjük hamar itt hagy minket, hogy a saját kezébe vegye az életét.

- Még szerencse...

- Buck, mesélek! Loki is ugyanígy került hozzánk. Fogalmam sincs, van-e hol laknia vagy hogy egyáltalán mit csinál, amikor nincs itt, csak annyit tudok, amennyit a delíriumos állapotaiban mesél nekem, és azok nem túl fényesek. Egyébként sem lennék képes kitenni az utcára, ha idejön, úgy tűnik, mi vagyunk az egyetlenek, akik támogatást nyújtanak neki és ezért talán megbízik bennünk, nem tudom. De sajnálom őt, hogy nem tud megbízni senkiben - vallotta be Steve, amit a párja csak egy dühös horkantással nyugtázott. Úgy tűnt, nem különösebben szívleli a fekete hajú istencsapását, amit Tony az előbbi hiszti alapján meg is értett, de a békesség érdekében inkább csak bólogatott, mintsem bármelyik oldalra is álljon.

- És ki az a Thor? - bökött a villával Steve-re, mert az a kérdés azóta foglalkoztatta, hogy elhangzott a név. Furcsa volt, bár ezek az európaiak mind furcsa neveket hordanak, de olyat, mint Loki meg Thor, soha nem hallott életében.

- A bátyja. Mint láthattad, nem túlzottan kedveli - válaszolta a szőke engedelmesen. Tony hümmögött, de ezután a palacsintába feledkeztek, főként hogy ne Lokiról beszéljenek.

Loki másnap reggelig nem került elő, bár sokat hallották az éjszaka folyamán, főként vergődni az ágyában. Valószínűleg nem tudott elaludni, ahogy Bucky is tartott tőle, ellenben Tony olyan álmos volt az úttól, hogy amint lecuccolt a kettes számú vendégszobában az alsó szinten, ágyba dőlt és elaludt, úgyhogy őt különösebben nem zavarták a zajok. Még akkor sem volt túl jó kedvében, amikor a bágyadt nap besütött az ablakon, egyenesen az arcára, de hiába temette a fejét a párnák közé vagy alá, kétségtelenül képtelen volt tovább aludni. Borzas fejjel, a dolgait nagy nehezen megtalálva igyekezett a fürdő felé, de az ő reggeli szerencséjét nem meghazudtolva, természetesen zárva volt, úgyhogy a falnak dőlt és megpróbált állva aludni még egy kicsit. Talán tényleg elszundíthatott pár pillanatra, mert majdnem elborult, úgy megrémült, amikor az ajtó lendületesen kinyílt, a falnak csapódva, és először nem is ismert rá az onnan kilépő alakja. Szűk, fekete nadrágot hordott és méregzöld, a vállánál néhány flitterrel díszített inget, porcelánfehér bőrét csak kihangsúlyozta a smink, és az arcát keretező, tökéletes hullámokban leomló, ébenfekete haj. Egy hetyke mosoly kíséretében húzta fel a szemöldökét, mikor meglátta a hozzá, és mindenkihez képest mosott rongy Tony-t, de ahelyett, hogy idegesítően a képébe mászott volna, mint tegnap este, lágy csípőringással ellejtett mellette.

- Jó reggelt - búgta lágyan, mielőtt eltűnt a nappali felé. A milliomosnak nem volt szokása látványosan csorgatni a nyálát nők után, most mégis egy férfi hűlt helyét bámulta bambán, tátott szájjal, és nem igazán tudta, hogy érezzen a helyzet iránt.

- Jó reggelt - nyögte végül, holott Loki már régen eltűnt a színről. Igyekezett a reggelre fogni a zsibbadtságot a tagjaiban és az agya meglehetősen kis mértékű működését, ami zseni létére elég szégyenletes dolog volt, ezért is szeretett volna minél hamarabb víz alá kerülni, hátha az felébreszti valamennyire.

A reggeli első napirendi pontja az volt, hogy valakinek el kéne vinnie Tony-t egy kis városnézésre, ha már Londonban van, nem akarták rögtön a nyakába zúdítani a munkát, azonban Steve és Bucky egyre csak passzolgatták egymásnak a lehetőséget, mivel mindketten meglehetősen elfoglaltak voltak a jövőhét szombati felvonulás miatt. Loki két harapás között felpillantott a tányérjából, mintha csak akkor ocsúdna rá, miről is beszélnek, és egy cseppet sem biztató kis mosollyal nézett a vendégre.

- Én nagyon szívesen körbeviszem. Este dolgozom, úgyhogy ráérek - ajánlotta fel, majd megnyalta az ajkát, mintha csak a pirítós morzsáit akarná eltüntetni róla, de Tony gerincén végigbizsergett valami ijesztően kellemes forróság.

- Tökre nem kell! Adjatok egy térképet és elboldogulok, komolyan - visszakozott gyorsan, igyekezve elkerülni annak lehetőségét, hogy a kelleténél több időt töltsön valaki olyan közelében, akinek már a lényétől ambivalens érzések kerítik hatalmába.

- Pedig ez jó ötlet. Loki szépen jóvá teszi, hogy megint nem aludtunk miatta az éjjel, megmutatja neked a várost. Amúgy is állandóan az utcán lebzsel, jobban ismeri Londont, mint bármelyikünk - bólintott Bucky az ötletre, és letéve a kanalát, lapozott egyet az újságban, amiből fel sem nézett egész reggeli alatt, akárcsak Steve a sajátjából. Úgy tűnt, Tony-nak semmi beleszólása nincs ebbe az ügybe, így csak egy elveszett nyögéssel törődött bele társaságába, és újfent a reggelije felé fordult, hogy minél hamarabb eltüntesse azt a tányérjáról.

~.~.~.~.~

- Szóval, van munkád. Ez meglep - jegyezte meg Tony, miközben kényelmes tempóban nekiindultak az utcákon. Bágyadt, de szép idő volt, éppen kényelmes egy kis nyári városnézésre, nem kellett attól tartaniuk, hogy rájuk szakad az eső, így Tony nem is vitt magával semmit ellene. Lokinál sem volt semmi, pedig ő itt él, így ez megnyugtatta afelől, hogy tényleg nem várható semmi, bár tegnap is átázva toppant be hozzájuk, így ő talán nem a legmegfelelőbb forrás volt.

- Egy melegbárban vagyok pultos. Meg esetenként máshol is... és egy kicsit többért más is - jelentette ki, bármiféle szégyenlősség nélkül a hangjában. Unottan egy épület felé intett, majd szűk nadrágjának zsebéből cigarettát és gyújtót kotort. - Közepesen ronda londoni lakóház sok.

- Na, ez viszont nem lep meg. Amekkora díva vagy, nem is tudlak elképzelni eladónak vagy ilyesmi.

- Pedig abban is jó vagyok. Remekül ráveszek bárkit, bármire - mosolyodott el büszkén, miközben magabiztos léptekkel haladt előre. Meggyújtotta a cigarettát és jólesően szívott belőle, majd hosszan, lassan fújta ki a füstöt.

- Azt megnézném - csúszott ki Tony száján, mielőtt átgondolhatta volna, de Loki meglepő módon nem reflektált, csak újabb slukkot szívott. Előreintett, az előttük zöldellő park felé.

- Anthony-park, park-Anthony. Túloldalon majd megnézzük a Temzét, helyenként elég büdös - szavalta tovább a lehető leghasználhatatlanabb idegenvezetést, amit a milliomos csak hallott életében. - A sikátorokat jobban ismerem, meg a klubokat - magyarázta, és újfent ajkaihoz emelte a szálat. Sokan megnézték őket, de Loki rájuk sem hederített, úgy járt köztük, mintha nem evilági lény lenne, a könnyű lépteivel és a sugárzó lényével.

- Szóval, azért hoztál el várost nézni, hogy aztán közöld, hogy semmit se tudsz a városról? Gratulálok - bökte oda Tony gúnyosan, de Loki nem vette magára a hangnemet.

- Azért hoztalak el, mert két sarok után eltévedtél volna - válaszolta, és nevetett. - Egyébként ha meg akarod nézni, hogy növelem a bevételt, csak tessék, gyere el este a bárba. - Tony persze rá akarta rá vágni, hogy ne is álmodjon, de aztán mégsem tette.

~.~.~.~.~

Tony nagyon sokféleképpen próbálta lebeszélni magát arról, hogy akár csak kíváncsiságra hivatkozva elnézzen a bárba este, ahol Loki dolgozik. Lefirkálta neki a címét, de napközben meg is mutatta, hol van, így reménykedett benne, hogy ha este arra jár, talán nem téveszti el. Az idő nem lett rosszabb, sőt, az ég tiszta volt, kifejezetten meglepő módon, így legalább eggyel kevesebb dolog miatt kellett aggódnia. Az érkezése alapján azt hitte, egész végig esni fog, amíg itt lesz, de meglepő módon nem ez történt, így aztán egy térképpel felszerelkezve, nekivágott az útnak. Nem volt messze a klub tőlük, de még így is vagy háromszor eltévedt, útbaigazítást meg nem szívesen kért volna, valószínűleg mindenki tisztában volt vele, mégis miféle szórakozóhely működik azon a címen, ahová el akar jutni.

Amikor végre a bejárathoz ért, nem tudta, megkönnyebbüljön-e vagy inkább egy hátraarccal húzzon is haza, ahogy végignézett az előtte cigarettázó férfiakon. Egyik sem volt kifejezetten különleges, azt hitte, ha melegbárba megy az ember, minimum rózsaszínt hord a fél társaság, de a flitteres partiruha ma mindennapos volt a disco térhódításával, így ők sem tűntek sokkal többnek egyszerű bulizóknál. Külön pozitív csalódás volt, hogy Lokival ellentétben senki nem mászott rá az első pillanatban, amint meglátta, akik mellett elment, csak végigmérték, de kevesen felejtették rajta a tekintetüket. El sem tudta dönteni, sértse-e az egóját, hogy a férfiaknál nem olyan népszerű, mint a nőknél, azonban szerencsére nem kellett ezen sokáig gondolkoznia, mert a pult mögött álló ördögfióka, aki miatt idejött, magához intette.

- Én állom - tolta elé kérdés nélkül az első kört, majd a pultra könyökölt és a fejével a tánctér felé mögött. - Na, mit gondolsz?

- Azt, hogy a nők körében kelendőbb vagyok. Azt hittem, idejövök és mindenki rám mászik, erre... - hanyagul intett egyet a rá sem hederítő táncoló és iszogató vendégsereg felé, majd megragadta a poharat és egy húzással ledöntötte a torkán. Loki csak nevetett, és újabbat töltött.

- Nocsak Stark, sérült az önérzeted? Ne aggódj, idők kérdése, hogy észrevegyék a csinos feneked. Nem tudom, miféle génekkel áldottak meg az istenek, de legyél nagyon hálás nekik. - Nem volt még elég részeg ahhoz, hogy Loki megjegyzése a fenekéről bókként jöjjön le neki, mégiscsak egy férfi célozgatott a kellemes testi adottságaira, így felé is bökött az immár újra félig üres pohárral.

- Te csak ne célozgass a fenekemre, Loki. Most jut eszembe, még a vezetéknevedet se tudom, biztos valami fura, de tudni akarom - jegyezte meg, mielőtt lekortyolta a második kört. A harmadik is pillanatokon belül a poharában landolt, és a fekete hajú újfent kuncogott egy kicsit.

- Óh, tőlem nem kell tartanod, te dugnál engem, nem fordítva. Egyébként Laufeyson. A teljes nevem Loki Laufeyson. - Tony kezében megállt a pohár.

- Márhogy mivan? - Jelen esetben ez a kérdés is meglepően értelmesnek hatott annak fényében, hogy a pult túloldalán tevékenykedő alak egyenesen és kertelés nélkül közölte a felállást egy lehetséges alkalomra. Loki nem válaszolt azonnal, arrébb táncolt kiszolgálni egy kisebb baráti társaságot, csak aztán tért vissza beszélgetőpartneréhez, aki azzal próbálta csillapítani a döbbenetét, hogy a pohárban aranyló folyadékot szomjazva nyakalta le.

- Kiiszol a vagyonomból - dorgálta Loki, de hamar szolgáltatta a következőt. - Nem értem, mi a problémád, te hoztad fel a szex-témát, én csak elmondtam, mire számíthatsz - vonta meg a vállát egy nemtörődöm mozdulattal.

- Te csak tökre ne napopljál itt nekem errrről, világos? Aszittem szórakozni jövök, erre itt jössz nekem a szexszel. Nem dugok pasikat, hetero vagyok - szögezte le, egy kicsit úgy érezve, mintha nem is Lokit győzködné, hanem önmagát. Már kezdte egészen jól érezni magát a negyedik pohárnál, és miközben azon gondolkozott, hogy miért is bizonygatja ezt az egészet Lokinak, amikor semmi közé hozzá, észre sem vette, hogy a másik átadta a pultot. A figyelmetlenségének köszönhetően akkorát ugrott, amikor a vékony ujjak megérintették a vállát, hogy az itala maradéka majdnem kiömlött, és kissé talán túl hevesen fordult meg, de a fekete nem zavartatta magát.

- Ha szórakozni jöttél, miért nem táncolunk? - intett a parkett felé. A zene meglepően jó volt, Tony meg nem meglepően éppen részeg ahhoz, hogy lassan elfelejtse, miért is feszengett annyira az elején, úgyhogy egy vállrándítással beleegyezett. Azért a maradék italt eltüntette a poharából, de aztán lehuppant a bárszékről és az előtte ringó csípővel járó, kecses Loki után indult.

Mint kiderült, Loki csak szünetet tartott, és azt a Tony-val való táncra áldozta. Minden mozdulata elvarázsolta a férfit, ahogy hajlott a teste a zene ütemére, és bár ő sem nevezhette magát rossz táncosnak, ez a porcelán bőrű jelenés mégis könnyedén lehagyta. Pár perc múlva valamivel izzadtabban és határozottan emelkedett hangulattal telepedett vissza a bárszékre, miközben Loki a túloldalt igazított egy kicsit a haján meg a ruháján, és újra munkába állt.

- Ha az a apám ezt látná... az ő nőcsábász fia egy melegbárban! Elvinné a szívroham, ha nem halt volna már meg - nevetett Tony, a pultra támaszkodva. Loki ott sürgött-forgott a pult mögött, egy titokzatos kis mosollyal az ajkain, de ekkor felé pillantott, majd egy rendelés után meg is állt vele szemben.

- Miért mondod ezt el nekem? - kérdezte, őszinte csodálkozással a hangjában.

- Mittomén. Te vagy itt. Részeg vagyok. Ilyenkor mindig hülyeségeket beszélek. Még egy kör? - tolta Loki elé a poharat, aki elgondolkodott egy pillanatig azon, jó ötlet-e ez, de végül kitöltötte.

- Szeretted az apádat, Anthony? - Loccsant a bourbon a pohárban, ahogy Loki szakértő keze töltötte az újabb kört, de nem nézett rá a kérdésnél.

- Most komolyan egy melegbárban fogunk lelkizni, miközben én seggrészegre iszom magam? - Tony röfögve felröhögött az egész helyzet kicsavart valóján, de végül nem váratta Lokit sokáig a válasszal. - Ja, mondhatjuk. Kölyök voltam, amikor meghalt, csak arra emlékszem, hogy állandóan dolgozott, de tudod... voltak azok a pillanatok. Hogy mittomén, megcsináltam valami áramkört, ami neki nem ment, és akkor tök büszke volt rám. Ezért nem akarok gyereket. Nem lennék jobb apa, mint a faterom, nem tudok gyereket nevelni - vallotta be, az állát a pultra fektetve. Az előbbi jó hangulatát elmosták a felbukkanó emlékek, így a vele szemben állóra nézett, hogy elterelje a gondolatait.

- Nasste? Mi a te sztorid? - kíváncsiskodott, mire Loki keze megszorult az egyik üveg nyaka körül.

- Egyszer majd talán elmondom neked, de az nem most lesz, ne számíts rá. - A mosolya pengeéles volt és őszintétlen, így Tony valóban jobbnak látta nem bolygatni a múltat, főleg hogy a másik azzal kecsegtette, talán majd elmeséli. Kíváncsi volt, mi áll a titkolózása mögött, és azon kapta magát, hogy szeretné látni, mit rejt Loki álarca valójában.

Végül megvárta a zárást, bár nagyrészt a pultnál ücsörgött és néha ivott egy-egy italt, nehogy véletlenül kijózanodjon az este végére, és amikor zárásközelbe értek, Loki is csatlakozott hozzá pár pohárral. Tony tegnap este még nem sejtette volna, hogy egymásba karolva támogatják haza a másikat (bár főként Loki támogatta őt), most azonban a legkevésbé sem zavartatta magát, ahogy nevetve a másik férfi derekába karolt, és valahogy félúton még a fejét is a vállára döntötte nevetés közben. Igyekeztek nem túl hangosan belopózni a házba, de tekintve az amerikai állapotát, ez közel sem volt olyan egyszerű, mint elsőre azt hitték, mert ahányszor Tony megbotlott valamiben a szobába igyekezve, mindkettőjükre az ajkukba kellett harapniuk, hogy ne nevessenek fel hangosan. Loki egészen az ágyáig kísérte, még szerencse, hogy az ő szobája nem az emeleten volt és majdnem egyenesen a bejárati ajtó mellett, így hamar el tudott nyúlni az ágyon. Nehezen leszenvedte magáról a cipőt és az ingét, majd valahogy a nadrágot is, pont nem foglalkozva vele, hogy társa még mindig a szobában van, és őt nézi. Loki egészen egyenes léptekkel indult ki a szobából, de az ajtóban megtorpant.

- Jó éjt, Anthony - súgta a szoba sötétjébe, mire a férfi az ágyban fészkelődött egy kicsit és belevigyorgott a párnába.

- Neked is, te ördögfajzat - súgta vissza, majd ásított egyet és még azelőtt elaludt, hogy Loki becsukta volna az ajtót.

~.~.~.~.~

Az elkövetkező napokban is sokat találkoztak - Loki nem mindig jött vissza a lakásba estére, de meglepően sokat lebzselt ott józanon Bucky szerint, mivel nagyrészt csak akkor kereste fel őket, ha támogatásra volt szüksége. A munka azonban egyre feszítettebb lett, ahogy közeledett a nagy szombat ideje, Tony-t is bőven ellátták vele, a szervezőcsapat főként ott gyűlt össze ülésezni és az utolsó simításokat megcsinálni, akkor viszont a fekete hajú felszívódott, és általában csak órákkal később került elő, amikor már mindenki elment. Nem szeretett részt venni a felvonulás szervezésében, bár állítása szerint inkább azért tűnt el ilyenkor, mert lefeküdt a fél gárdával és nem örült volna, ha összevesznek rajta. Ezen Tony nem különösebben lepődött meg, de a féltékenység keserű ízén a szájában annál inkább.

A hétvége hamar elszállt mellettük, de a hétfőnél mintha megtorpant volna az idő, minden lelassult. Tony el akart menni egy normális városnézésre is, mivel Loki a lehető leghasználhatatlanabb túrát szolgáltatta neki, amin valaha csak átesett, így egy térképpel és a tárcájával felszerelkezve nekiindult London kacskaringós utcáinak, magára hagyva a lakásban agonizáló párost, akik épp most élték a szervezés közepi krízist. Éppen a térképbe temetkezve igyekezett megállapítani, mégis hogy tud eljutni a Big Ben-hez, amikor valaki egyenesen nekirohant, méghozzá akkora lendülettel, hogy mindkettejüket feldöntötte és az alak pillanatokon belül rajta kötött ki, ő meg a földön. Mindketten egyszerre nyitották a szájukat dühös méltatlankodásra, de aztán meglepetten nyitva is maradt a szájuk, amikor rájöttek, ki a másik. Loki sietősen felállt, leporolta magát, majd felrángatta a földről az értetlen férfit.

- Megígértem, hogy elmesélem a történetemet. Akarod hallani? - kérdezte, egyre a háta mögé pillantva. Olyan volt, mint egy riadt állat, egyszer sem látta ilyennek, mióta ismerte, és ez egyszerre rémítette meg és keltette fel a kíváncsiságát.

- Hogy a viharba ne! - válaszolta, de arra nem számított, hogy Loki megragadja a karját.

- Akkor gyere velem. Veszünk egy üveg piát és amellett elmondom. Siess már! - nógatta, ahogy hosszú léptekkel útnak eredt, maga után rántva a másik férfit.

Végül a Temze partján telepedtek le, Loki úgy szorongatta a kezében az üveget, mintha az élete múlna rajta, miközben felhúzva az egyik lábát, az állát a térdére fektette. Tony nem akarta faggatni, ha már eljött vele, előbb-utóbb számított rá, hogy kiböki, mégis mi volt ez az egész, ki elől menekült - mert a fiatalabb határozottan menekült valaki elől, amikor összeakadtak.

- Gyűlölöm a családomat - szólalt meg végül halkan, majd nagyot húzott az üvegből. Hagyta, hogy az alkohol végigmarja a torkát és felmelegítse a bensőjét, de most nem érezte jobban tőle magát, a szavak pedig nem akartak kibukni a száján. - Kitagadtak, mert bevallottam, hogy meleg vagyok, és azt mondtam, nem fogom magam olyannak tettetni, ami nem vagyok. Nem leszek hetero a kedvükért. - Nem nézett Tony-ra, miközben beszélt, a folyó barna vizét bámulta mereven, és újabbat húzott az üvegből.

- Az igazi nevem Loki Odinson, Norvégiából származom. Az apám közölte velem, hogy örökbe fogadtak, amikor bevallottam nekik, hogy tőlem ne várjanak unokát, azt mondta, nem is lepődik meg, mert az ő vérvonalában nincs ilyen betegség... akkor tagadott ki, és akkor vettem fel a Laufeysont. Tizennyolc voltam, nem volt semmim, csak a lassan gyűjtögetett pénzem, meg a testem, így jöttem ide, látni sem akartam Norvégiát. A bátyám, Thor egy hígagyú idióta, aki abban a hitben él, hogy össze tudja tartani a családunkat azzal, hogy folyton utánam rohangál, és minden nyáron idejön, hogy megpróbáljon hazavinni. Képtelen megérteni, hogy éppen ezzel tesz tönkre mindent, azzal az ostoba szeretetével! Nem akarok visszamenni oda, szeretem Londont. A családom árnyékában gyűlöltem élni, de itt végre szabad vagyok, azt csinálok, amit akarok és olyan vagyok, amilyen akarok lenni. - Amikor Tony felé fordult, elfordította a tekintetét a víztől, letette az üveget és előredőlt. - Például ezt - súgta a férfi ajkaira, mielőtt megcsókolta. Tony nem tudta, mit érezzen, amikor a másik lehelete megborzongatta az ajkait, az egész jelenet szürreális volt, mintha nem is vele történne, csak az egész egyszerűen... megtörténik. Két kortyot, ha ivott abból, amit vettek, közel sem volt részeg, mégis lehunyta a szemeit és viszonozta a csókot, mert úgy érezte, ha most ellöki magától Lokit, olyan sebeket ejt rajta, amiket nem akar. Az idő megszűnt létezni, ahogy a délelőtti nap melegítette őket és a folyó sodrásának hangja zúgott a fülében, az orrában Loki illata, a csókjuk akár két bizonytalan tinédzseré. Szerette volna elhinni, hogy ez nem vele történik, és szerette volna meggyőzni magát arról, hogy nem élvezi, de esélytelen volt, mert a zöld szemű visszavonhatatlanul rabul ejtette. Várta, hogy egyszer csak jöjjön valami undor, ami belemar a gyomrába és megszakítja ezt a vattacukrosan tökéletes pillanatot, ami majd ráveszi, hogy ellökje magától ezt a megtört szívű férfit, de nem jött semmi, sem megkönnyebbülés, sem undor, az egész egyszerűen megtörtént, mint minden más az életében.

~.~.~.~.~

Loki meghívta az esti partira, elő-ünnepség volt a felvonulás előtti estén, amolyan felvezető. Már jóval könnyebben eltalált a klubig, meg is lepődött a memóriáján, tekintve, hogy visszafelé az utat meglehetősen részegen tette meg legutóbb. A parti minden zsongó dala, amire együtt mozogtak a szűk bárban, hamar beitta magát a tagjaiba, és elfeledkezve arról, hol is van, táncolni kezdett ő is. Jó pár ital után, amiket Loki szolgáltatott neki, nem is volt nehéz újra elfelejtenie, mennyire ódzkodott bejönni először - feloldódott a sejtelmes fények közt, és ez is csak ugyanolyan szórakozóhelynek tűnt, mint az összes többi, amit olyan jól ismert odahaza, Amerikában. Steve és Bucky nem nagyon jártak ilyen helyre, így most sem tartottak vele, Bucky nem szerette, ha megnézik őt a karja miatt, a párja meg szimplán a zajos és zsúfolt klubokat nem szívlelte igazán, úgyhogy ide az ő támogatásuk nélkül hagyta magát elrángatni. Először legszívesebben azt mondta volna Lokinak, ennyi elég is volt az érdekességekből az életében, de végül hagyta magát, valószínűleg csak a fekete hajú igéző noszogatásának hála, aki éppen elég gyorsan leitatta ahhoz, hogy ne jusson eszébe még egyszer menekülni. Ma Loki is szabad estés volt, így hamarosan odalejtett a parketten a férfihoz, de most nem volt a kezében pohár, ahogy Tony-éban sem, és a testéhez simult, miközben átkarolta a nyakát. Tony nem ölelte át, de nem is húzódott el, az alkohol ködén át csak lassan érzékelte, ahogy a hófehér ujjak az ő sötét hajába túrnak és közelebb vonja magához, hogy megcsókolja. Úgy simult bele a csókba, mint egy engedelmes állat, megadta magát a meglepően puha ajkak érintésének, ahogy korábban és most már ő is magához ölelte a másikat, a derekára markolva. Nem tudta, miért nem undorodik az egésztől, Lokival egy szót sem beszéltek a csókról, mióta megtörtént, és Tony nem is érezte úgy, hogy ez feltétlenül baj.

- Látod? Mondtam, hogy mindenkit meg tudok győzni, mindenről - súgta a fülébe, egyenesen dorombolva, de ezek a szavak úgy hatottak az elbódult elméjére, mint egy hidegzuhany. Ellökte magától Lokit és pánikszerűen menekült ki a forró, fojtogató helyről, a hűvös londoni estébe, hogy egy kicsit kitisztuljon a feje. Hirtelen felfordult a gyomra az egész helyzettől, a ház oldalába kapaszkodva hányt az első kukába, amit talált, pedig régen feküdte már meg a gyomrát ennyi ital. Hallotta a lépteket mögötte, azokat a puha, semmivel össze nem téveszthető lépéseket, ahogy Loki követte, de nem törődött vele, amíg a vállára nem tette a kezét. Újfent ellökte magától, és megtörölve a száját, ügyetlenül arrébb botladozott tőle, hogy még véletlenül se érhessen hozzá. Az egész egyszerre zuhant rá, a tudat, hogy mennyire vágyik Lokira és a nevelése, az egész világ ellenszenve, hogy ez nem normális, és hiába csinálta egész életében azt, amit akart, most őszintén megrémült a saját vágyaitól. Hát, csak bekövetkezett a krízis, amit annyira várt, és amely eddig elmaradt.

- Most mi bajod van? - nézett rá döbbenten a férfi, zöld szemeiben mintha sosem látott rémület csillant volna az értetlen düh mellett.

- Mi bajom van?! Menj a francba Loki! Komolyan azt hiszed, hogy én is olyan vagyok, mint az összes többi szerencsétlen "hetero", aki bedőlt az ügyes kis trükkjeidnek? Én nem vagyok... ilyen! - intett a klub bejárata felé, és közben egyre csak zihált, zihált. Nem akarta elfogadni, hogy élvezte Loki csókját, most sem, és korábban sem, de ez a másikat is mellbevágásként érte. Bűvös szavai egy pillanatra elapadtak, ahogy elnyílt ajkakkal nézett Tony-ra, és a szemében felcsillant valami elképesztően szomorú, talán... csalódás? Tony meggyőzte magát, hogy csak a képzelete játszik vele.

- Óh értem, szóval már olyan vagyok? Akkor bezzeg jó voltam, amikor senki sem látta, mi?! Menj a francba te, Anthony Stark, ha komolyan azt hiszed, hogy csak egy jó játék voltál nekem! Nem tudom, hogy érdemelted ki a zseni jelzőt, ostobábbnak tűnsz most minden féleszűnél, akit ismerek. Nem akarsz megbélyegzett lenni? Nem akarsz ilyen lenni? Hajrá! Fuss haza Amerikába a villádba és éld le az életedet egyedül! Vedd tudomásul, hogy én meleg vagyok és igenis büszke vagyok rá! - ordította Loki, egészen kikelve magából, amitől most az alacsonyabbnak akadt el a lélegzete. Ez az álomba illő lény, a híres higgadtságával és furfangos eszével most úgy kikelt magából, mint aki megháborodott, de úgy, hogy Tony ismerte a múltját, legszívesebben csak lekevert volna magának egyet, hogy felhozta ezt neki. Lokinak a teste és az identitása volt az egyetlen, ami megmaradt neki, az egyetlen, amivel Londonba érkezett a megtépázott lelke mellett, és amit felajánlott neki, amikor a Temze partján ülve elmondta a történetét. De Tony soha nem a jó döntéseiről volt híres, így aztán, amennyire képes volt, kihúzta magát, hogy szembenézzen a másik férfi haragjával.

- Úgy is lesz - mondta végül, mert mindössze ennyit volt képes kipréselni magából, aztán sarkon fordult és ingatag léptekkel elsietett, abba az irányba, amerre a szállását sejtette. Loki ott maradt a klub előtt állva, tehetetlenül, míg aztán megfordult és átkarolva magát, nekivágott az éjszakának. Egyre csak Tony-t átkozta magában, hogy mennyi baj van az olyan egoista mocskokkal, mint ő, akik képtelenek megválni a saját véleményüktől, hogy belássák, másnak is lehet igaza, amikor valaki megragadta a karját.

- Eltévedtél? - kérdezte a férfi, és Loki akárhogy rángatta a karját, nem engedte el.

- Nem, kösz - vágta oda, de következő próbálkozásra sem tudott szabadulni.

Nem kiáltott segítségért.