Meglepetések

Meglepetések

Powerless!AU Dadnetoval, drag!Charles-szal és női ruhákkal próbálkozó Peterrel, akinek fogalma sincs róla, mit gondoljon erről. Fluff/crack-nek indult, de aztán mégse tudtam elviccelni a témát. Azért alapvetően aranyos és vicces. (Kép meg majd jár hozzá egy olyan pillanatban, amikor nem kell attól tartanom, hogy összeomlik a net. Ne haragudjatok. Meg majd lesz magyarázat is a hosszú eltűnését.)

Erik sosem képzelte, hogy szülő lesz, amíg az anyjuk be nem állított a gyerekeivel. Valahogy úgy képzelte az életét, hogy eligazgatja a cégét, aztán eléldegél magában, egyébként is mindent egyedül intézett, nem érezte, hogy valaha is szüksége lenne társaságra. Szóval, az ikrek eléggé meglepték - hát még a nő, aki átadta őket. Magda ragyogó jelenség volt, mikor azon a nyolc évvel ezelőtti fesztiválon igen közeli ismeretséget kötött vele, és most sem volt kevésbé kirobbanó, de az energiatartalékai látványosan megcsappantak a két gyerektől.

- Meg akarták ismerni az apjukat. Azt mondták az irodában, hogy elfoglalt vagy, úgyhogy gondoltam, itthon zavarlak. Ne hívj, ha nem bírsz velük, hétvégére a tieid - jelentette be Magda, adott egy-egy puszit a gyerekeknek, aztán elviharzott, mondván, várja a fodrásza. Erik csak állt ott leforrázva, mint két gyerekkel a küszöbén, akiknek a neve sem jutott eszébe (pedig Magda mondta, alig öt perce!), és úgy érezte, most sokkal inkább lenne egy csatatéren, mint otthon. Nem kellett sokat várnia, hogy teljesüljön a vágya, mert amint a gyerekek felszabadultak, a nappali és lassan az egész alsó szint kezdett úgy kinézni, mint egy háborús övezet, bombázás után. Fogalma sem volt, mit kezdhetne velük, mindent megnéztek, megfogtak, Peter (felírta alkohol filccel mind a két gyerek homlokára a nevét, miután megkérdezte tőlük még egyszer, hosszas vívódás után az önérzetével) pedig elképesztő érzékkel rendelkezett a dolgok árát illetően, mert az apja legkülönbözőbb és egyben legdrágább dolgait csócsálta meg boldogan.

Amikor már kezdte magát igazán egy rémálomban érezni és azt fontolgatni, hogy egyszerűen bezárkózik a fürdőbe és addig nem jön ki, amíg csend nem lesz, remélve, hogy a gyerekek hazatalálnak valahogy az anyjukhoz, mint valami megmentő angyal, lelibbent az emeletről Charles. Charles az a fajta srác volt, akinek csak a felejthetetlen éjszaka miatt jegyezte meg a nevét, de mivel nem tervezett vele hosszabb távra, tulajdonképpen az ikrek érkezésekor teljesen meg is feledkezett róla. Azonban mielőtt akár csak elkezdhette volna kínosan érezni magát, a srác olyan természetességgel leállította a futkosó és sikongató gyerekeket, hogy Erik nem tudta eldönteni, féltékeny legyen, boldog, vagy csak szimplán döntse meg itt helyben Charles-ot hálája jeléül. Végül arra jutott, mivel gyerekek előtt talán még sem kéne megjátszani a harmadik verziót, csak féltékeny boldogsággal figyelte hátulról a jelenetet, amíg Peter ki nem jelentette „Apu is jöjjön már játszani!” Így hát remegő gyomorral és boldog szívvel ment oda az új gyerekeihez, hogy megismerkedjen velük, az egyéjszakása segítségével. Charles aztán előlépett egyéjszakásból több napossá, majd több éjszakássá, míg aztán három hónap után úgy döntöttek, most már igazán semmi értelme külön lakni, úgyhogy át is cuccolt Erikhez.

Ez csak azon a ponton vált kissé kínossá, amikor Charles nyitott ajtót Magdának teljes valójában, gyerekek meg rögtön a nyakában kötöttek ki, és ahogy Erik álmosan figyelte őket, lassan leesett neki, hogy valami nincs rendben. Mint kiderült, Charles volt Magda fodrásza, akihez azóta is járt, és lelkesen kibeszélték a gyerekeket, Magda régi egyéjszakását és Charles új pasiját - aki, mint kiderült, egy és ugyanaz az ember. Erik nagyon szerette volna elásni magát abban a szent pillanatban, de szerencsére a kölykök anyja végül jól vette az akadályt, és még örült is neki, hogy a jelek szerint Erik és a gyerekek is jó kezekben vannak, és bár igaza volt, a férfi egy kicsit zokon vette, hogy Magdának az az elképzelése, ő nem tud vigyázni a gyerekeire.

Erik életében azonban sorra jöttek egymás után a meglepetések, amik csak nem akartak elpártolni tőle, így történt, hogy egy szombat reggel egyik kezével a kávéjába, másik kezével meg a kilincsbe kapaszkodva bámult halálra váltan az ajtajában álló gyámügyesre. Először az jutott eszébe, hogy Peter kikotyogta valakinek (talán pont az anyjának), hogy véletlenül látták, hogy is szokta meghálálni a konyhaasztalra dobott Charles-nak az egész napos gyerekvigyázást, mert neki dolgozni kellett, és most elviszik őket, amit talán az első alkalommal nem bánt volna, de most már határozottan igen. Még mindenki aludt a házban, és ő is ezt tette volna, lehetőleg egy Charles-takaróval, főleg a tegnap éjjeli bújócska-parti után (az ikrek szerint nem volt túl kreatív ötlet állólámpának álcáznia magát). Így hát, szokatlanul sok ideig tartott, míg értelmi képességei voltak hajlandók annyira felébredni, hogy megértse a helyzetet, de akkor meg nagyon szeretett volna leülni. Minden más alkalommal, úgy durván három hónappal ezelőttig azt mondta volna, hogy „Akassza más nyakába a gondot” és rácsapta volna az ajtót a nőre, de most ott volt előtt Lorna, aki felpislogott rá a hatalmas szemeivel, mögötte az emeleten meg a másik két gyere, szóval képtelen volt csak úgy nem-et mondani.

Nos, így lettek Lehnsherrék állandóan hárman (gyakorlatilag két Lehnsherr és egy Xavier), minden vagy két hétvégente pedig öten, így Erik eddig praktikus és totálisan hideg háza megtelt egy csomó használhatatlan kacattal, amibe ő állandóan belelépett, Charles könyveivel, amiket egy idő után már meg sem próbált arrébb tenni, és legfőképpen - élettel.

Ez tíz éve volt. Azóta volt egy esküvő időközben, Charles fehér öltönyben, Erik meg lilában, mert állítása szerint a feketében úgy nézett volna ki, mint egy pingvin, és ezt mindenki ráhagyta, Lornát elég hamar hivatalosan is örökbe fogadhatta, aztán egyszer csak nyár lett, és az ikrek jöttek nyaralni.

- Lornaaaaaaaaaaaaaaaa! - vetődött be Peter az ajtón, totálisan ignorálva az apját és a karjaiba kapta, majd megforgatta az épp reggeliző húgát, aki így sikeresen beterítette a nappalit tejjel és müzlivel. Erik nem szólt semmit.

- Szia apa. - Wanda megpróbált kierőszakolni egy mosolyt, ami halványan, de sikerült neki, majd egy gyors ölelés után szintén besasszézott a nappaliba és puszit váltottak Charles-szal, akin úgy lógott az egy szem tizenhét éves fiuk, mintha még mindig nyolc lenne. Erik valahol úgy érezte, hogy teljesen jogos, amiért a gyerekei jobban szeretik Charles-t, mint őt, hiszen Charles volt mindig otthon velük, tulajdonképpen ő is nevelte fel a kölyköket, amikor itt voltak. De voltak azok a kis pillanatok - hogy Peter megkérte, segítsen már a leckéjében, mert Charles vásárolni volt, és bár Erik nem különösebben volt jó biológiából, mindent megtett, amit tudott, vagy mikor Wanda megkérdezte, szerinte melyik felső illene jobban a szoknyájához, de egyszer még Lorna haját is befesthette. Lorna haja tizenhárom éves kora óta kitartóan zöld volt és úgy tűnt, nem különösebben tervez leszokni róla, ahogy Peter sem az ezüstről, bár ő alig egy éve szokott rá erre a színre. Azelőtt kék volt. Erik hálát adott, hogy legalább Wanda tartja a normális színek vonalát a vörössel, és ezért elnézte neki a fekete körömlakkot, meg a fura szokásokat. Bár, Lornának is elnézte a zöld rúzst, azon az alapon, hogy hiába szólna rá a lányára, akkor se hallatna rá, így Erik megkímélte magát egy csúnya veszekedéstől, Lorna meg boldog volt.

- Papa, terveztél is valamit vagy nézhetek tévét egész nap? - kérdezte Peter, aki már ismerte annyira a családját, hogy még a kérdés előtt levetette magát a bőrkanapéra. Charles sűrűn pislogott, ami felért egy bocsánatkéréssel, így egyetlen fiuk bekapcsolta a tévét és választott valami kellően bömböltethetőt a videótárból.

- Nos, ami azt illeti, nekem van ma egy esküvőm, úgyhogy ma apátokra bízlak titeket - köszörülte meg a torkát Charles -, de holnap bepakolunk a lakóautóba és két hétig kirándulni fogunk! - próbálta menteni a menthetőt, mire Peter a levegőbe dobta a karjait.

- Király! Megyünk megnézni a Grand Kanyont, meg minden? - Peter lelkesedésében még a filmtől is elfordult, ezüst nadrágja recsegett a bőrön, ahogy feltérdelt és a támlára könyökölt. Erre még a lányok is előkerültek a kertből, mindössze két fej, egymásba omló vörös és zöld tincsekkel, ahogy bedugták a fejüket a házba, hogy jelezzék, ők is léteznek.

- Nos, még meglátjuk, amit szeretnétek, de biztos vagyok benne, hogy jó lesz. Bírjatok ki egy napot apátokkal - győzködte őket, mire a tinédzsersereg megvonta a vállát.

- Csak túléljük valahogy - közvetített Peter, aztán már vissza is fordult a filmhez, szétterülve a kanapén. Annyival azért megtisztelte a házirendet, hogy előbb lerúgta a bakancsát.

Erik kikísérte Charles-t az ajtóig, majd miután búcsúcsókot váltottak, könyörgően megragadta a karját, hogy visszatartsa.

- Ne hagyj itt velük. Tíz éve ismerem kölykeimet, de nem tudom őket nevelni - kérte, miközben Charles még egyszer odabújt hozzá és feltörleszkedett egy tényleg-utolsó csókra.

- Egy napot te is kibírsz a gyerekeiddel nélkülem. Ha baj van, hívj fel és szaladok. Szeretlek - mondta Charles, aztán nagy nehezen kiszabadította magát a férje marasztaló öleléséből és integetve elindult.

- Én is téged! - szólt utána Erik, és Charles integetett még egyszer a kertkapuból. Valami fura okból imádott tömegközlekedni, pedig Erik vett neki egy autót a születésnapjára pár éve, de azt csak akkor használta, ha nagyon sietett valahová. Miután becsukódott az ajtó, Erik rögtön elővette a telefonját - Charles utcáról szóló, hangos nevetése megmelengette a szívét.

- Igen? - tettette a tudatlant, ahogy beleszólt a telefonba.

- Baj van.

- Nincs baj, Erik. Nem ég a ház a gyerekek annyira épek, mint általában, most léptem ki az ajtón. Megérdemeltek egy közös napot, menj - mondta lágyan Charles, majd letette.

Végül, a nap nem is volt annyira katasztrofális, mint attól Erik tartott, már nem kellett attól tartania, hogy a gyerekek mindent felborítanak és megrágnak, bár Lorna behordta a sarat a bakancsával, de az volt a legkevesebb. Lornának volt az az általános elképzelése, hogy teljesen össze nem illő ruhadarabokkal fogja meghódítani a divatvilágot, így a ruhatára az elképzelhető legszínesebb és legfurcsább gardrób volt, amit Erik valaha el tudott képzelni. Szerencsésnek érezte magát, amiért Charles szeretett ruhát vásárolni, mert ő biztosan nem bírta volna tovább tíz percnél a boltban, ellenben Peterrel közösen remekül elvoltak a műszaki részlegen órákig. Éppen ebédet csinált, megkönnyebbülve, hogy drága fia megunta a filmnézést maximum hangerőn, és most csak a szobájából hallatszott ki valami zene, ami inkább emlékeztetett a féltestvére egyik CD-jére, már amennyire Erik ismerte a gyerekei ízlésvilágát.

Peter az ágyán heverve videojátékozott, de már kezdte nagyon unni, hogy harmadjára játssza végig ugyanazt, úgyhogy kikapcsolta a játékot és eldobta az ágy másik végébe, majd végignyúlt az ágyon. Nagyon unta magát, sajnálta, hogy az összes barátja, akihez leléphetne, most nyaral, így egyedül maradt az egész városban. A húgai jól elvoltak egymással, neki meg maradt a szobája, meg a Lornától csórt CD, ami nem is volt rossz, és legalább nem hallgatta még rongyosra. Nem is tudta, hogy jutott eszébe az ötlet, hogy körülnézzen, de a lányok épp lent voltak a kertben, ő meg valamivel megpróbálta elütni az unalmát, szóval először Lorna szobájába surrant be, ahol már amúgy is járt egy csomószor. Nem is tudta, hogy ő csente el gyakrabban a lány cuccait vagy fordítva, de a húga szerette a bő pólókat, ami rá pont jó volt, és már régóta tervezgette, hogy valamelyik halloween-kor Lornának öltözik, ha már úgyis annyi cucca volt tőle. Fintorogva húzta be a gardróbját, semmit nem talált, csak a citromsárga dzsekijét, de az meg nem volt jó rá.

Wanda szobájába már óvatosan, lábujjhegyen szökött be - előtte levette a bakancsát is, nehogy összekoszolja a szőnyeget. Wanda szobájában mindig le volt húzva a redőny és gyertyák égtek a villany helyett, minden vörös volt és fekete, a lángok fénye lobogva festette a falra Peter árnyékát. Csak félve, az ujjai hegyével érintett mindent az ikertestvére dolgai közül, nem akart semmiben sem kárt tenni véletlenül, miközben körülnézett. Kinyitotta a gardróbot is, de a lány ruhái sosem az ő stílusát tükrözték, így hamar vissza is csukta az ajtót és úgy, ahogy jött, hangtalanul kisurrant a szobából.

Már csak Erik és Charles hálószobája maradt. Utoljára kiskorában járt ott, amikor az éjszaka közepén felkelt valamire, fogalma sem volt, mit fog majd találni két apja szentélyében, bár sosem tiltották meg nekik, hogy bemenjenek, de eddig nem is igazán volt kíváncsi a szoba tartalmára. Most azonban, ahogy szintén bakancs nélkül besunnyogott, fokozottan figyelve arra, hogy hall-e lépteket, ahogy a lépcsőn jönnek felfelé, úgy érezte magát, mintha legalább titkos küldetésen lenne és rajta múlna Amerika biztonsága. Mindent óvatosan nézett át, beleszagolt az egyik kölnibe, de rögtön el is tartotta magától, az orrát ráncolva, és a szekrényben talált órákra is csak egy vágyakozó pillantást vetett - Lornától elszedni a cuccait más volt, mint akármelyik apjától elvenni valamit, még ha tetszett is neki. Kíváncsian pillantott a gardróbba, bár nem várt túl sok érdekes dolgot, és el is húzta a száját Erik garbói és Charles mellényei láttán. Nem volt túl sok látnivaló egyik gardróbban sem, és éppen már behúzta volna a tükrös ajtót, amikor a lámpa fényében megcsillant valami. Letérdelt és egészen derékig elmerült a felakasztott ruhák és a földön lévő cipők között, mire sikerült kihúznia a padlószőnyegre a dobozt, melyből egy flitteres anyag lógott ki. Ezüst színű volt, először arra gondolt, Charles talán farsangra vette vagy hasonló alkalomra, de amikor felnyitotta a dobozt és meglátta, mi van benne, tátva maradt a szája.

Két ujjal fogta meg a szoknya sarkát, és úgy emelte ki, hogy jobban megnézhesse, de semmi kétség nem fért hozzá: egy nagyon csinos, ezüst színű, flitteres koktélruhát tart a kezében, a dobozban pedig volt hozzá illő cipő és ékszer is. Először nem tudta, elszörnyedjen-e, hogy az egyik apja ilyeneket rejteget a szekrényében, el sem akarta képzelni, mi lehet még ott és mit csinálhat velük idebent Erik és Charles, mégis bemászott, hátha talál még további dobozokat. Talált egy hosszú, királykék báliruhát, egy apró vörös szoknyát hozzá illő toppal és még pár ruhát, mire pedig észrevette magát, már a földön ült, körülötte szétszórva a ruhák, és továbbra is az ezüst koktélruhát szorongatta a kezében. Kényelmes anyaga volt, nem tűnt úgy, mintha a flitterek zavaróak lennének, és borzongva kapta magát azon, hogy elgondolkodik rajta, vajon tényleg zavaró lehet-e. Nem akarta elképzelni a két férfit szex közben, mégiscsak a szülei voltak, és szerencsére Charles képe helyett folyton az úszott be a szeme elé, mit szólna Erik, ha meglátná egy ilyen ruhában és széles vigyor terült el az arcán.

A ruha pontosan passzolt rá, irigylésre méltóan kiemelte az alakját, mint Lorna vonalait a testhez álló cuccai, csak talán kevésbé kihívóan. Az összképet kicsit rontotta a szőr a lábán, de ez nem akadályozta meg abban, hogy a zokniját ledobva belebújjon a csinos, ezüst magassarkúba, amit a dobozban talált. Furcsa volt a lábán, mert erősen szorult rá, és határozottan kényelmetlen volt, de éppen passzolt. Nem volt magas a sarka, de így sem tudott volna járni benne, így mielőtt belelépett a pár másik felébe is, leült az ágyra. Röfögve felröhögött, ahogy szembenézett a tükörképével - sosem hitte volna, hogy női ruhában látja magát viszont, de a saját nevetése egy kicsit bele is markolt a szívébe és rögtön lerúgta magáról a magassarkút. Hogy képzelhette? Nem elég, hogy Charles valószínűleg haragudni fog rá, mert elszedte a cuccait és kérdés nélkül felpróbálta őket, de el sem tudta képzelni, Erik mit fog mondani, ha meglátja női ruhában. Hirtelen az egész nem tűnt olyan viccesnek, mint az elején, és már éppen le akarta rángatni magáról a ruhát is, mikor az ajtó kinyílt és teljesen gyanútlanul, belépett rajta Erik.

A világ egy pillanatra megdermedni látszott - a férfi döbbenten meredt az ágyukon ücsörgő fiúra, akinek az arckifejezése egyébként is sírásra állt, de a fejlemények fényében úgy tűnt, tényleg menten el fogja sírni magát. Erik fejében egy pillanat alatt rengeteg gondolat futott át és ötlet, mit mondhatna, de végül, mint mindig, megint tökéletes apai csődöt mondott.

- Mégis, mit csinálsz? - bukott ki belőle a lehető legrosszabb kérdés, amit csak feltehetett a fiának, aki talán élete egyik legnehezebb pillanatát éli át jelenleg. Peter a takaróba markolt és félrefordította a fejét, a hangja megbicsaklott, ahogy magyarázkodni próbált.

- Én csak... én nem... Sajnálom apa, csak unatkoztam és körülnéztem, aztán megtaláltam a dobozokat és tudni akartam, papa miért... mármint... hogyan... - makogta erőtlenül, és idegesen megdörgölte az arcát, amitől Erik csak még jobban kétségbeesett. Nyelt egyet, hogy azzal is időt nyerjen, majd közelebb lépett a fiához, végül leült mellé és tétován kinyúlt felé, de Peter elhúzódott az érintése elől. Erik megköszörülte a torkát.

- Nézd, semmi... semmi baj nincs azzal, ha tetszenek az ilyen ruhák. Nekem is nagyon tetszenek, amikor Charles hordja őket...

- Apa! - csattant fel Peter valamivel határozottabban, és főképp határozottan elborzadva. Nem különösebben akart tudni a szülei szexuális életéről, legalábbis ennél jobban nem.

- Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ha esetleg végül egy hozzád illő fiút hozol haza, azzal semmi baj sincs. Végül is, Charles is férfi, mint tudod és nos, boldogok vagyunk - igyekezett tisztázni a helyzetet, a tőle telhető legjobban, és arra számított a legkevésbé, hogy ezek után a fia még mindig kissé sírós, remegő hangon, de felnevet.

- Jézusom apa, van barátnőm! Én nem... nem a fiúkat szeretem, csak tudni akartam, hogy állna. Az én színem - vonta meg a vállát, már valamivel nyugodtabban. - Akkor nem haragszol? - nézett végre rá a sírástól kivörösödött szemeivel, mire Erik magához ölelte. Peter a vállára hajtotta a fejét, megnyugodott, aztán csak ültek ott csendben, hosszú percekig, amíg odalent nem csapódott a bejárati ajtó, mire mindketten felrezzentek.

- Hazajöttem! Hol a családom? - kiáltott boldogan Charles és a hangok alapján a lányok már boldogan üdvözölték is. Erik egy kicsit zavartan húzódott el a fiától, nem tudva, mit mondjon ezek után, úgyhogy megint csak megköszörülte a torkát és elhatározta, hogy soha többé nem hagyja elmenni Charles-t itthonról.

- Gyere le, ha... nos, ha úgy érzed. Akarod, hogy ebéd előtt megbeszéljük ezt... hármasban? - kérdezte Petert óvatosan, mire a fiú elgondolkodott. Az apja nem volt rá dühös, és nem tudta elképzelni, hogy Charles mérges lenne amiatt, hogy felpróbálta a ruháit, így egy kicsit félve, de bólintott. - Rendben, akkor felhívom Charles-t. Addig várj meg itt - mondta, aztán kisietett. Feszélyezve érezte magát, de nem azért, mert Peter női ruhát hordott, a fia ezüst haja után úgy öltözött, ahogy akart, inkább azért, mert sosem hitte volna, hogy elérkezik az a pillanat, amikor a szexualitásról kell beszélnie a fiával, ezt sokkal inkább bízta volna a párjára, jobban értett a kölykök lelki világához.

Szinte felráncigálta szerencsétlen Charles-t az emeletre, Peter még akkor is ott ücsörgött az ágyon, az ezüst ruhában, de a nevelőapja nem botránkozott meg, az első reakciója egy lelkes mosoly volt, amivel a lehető legjobban meglepte Petert. Mindenre számított, csak erre nem.

- Erik olyan sápadt volt, hogy azt hittem, baj van, de ez a ruha igazán a te színed! Szeretnéd megtartani? - kérdezte, olyan természetességgel, mintha egy dzsekiről beszélgetnének és nem egy flitteres ruhácskáról. - Persze, csak ha tetszik - puhatolózott, ahogy közelebb lépett és leült mellé.

- Assz'em tetszik. Nem tudom - vonta meg a vállát Peter tanácstalanul. - Csak kíváncsi voltam. Nem akarok ilyenben utcára menni vagy valami. Az fura lenne - jegyezte meg, ahogy elképzelte, mégis hogyan festene, ha végiglejtene Wanda egyik szoknyájában az utcán. Beleborzongott a gondolatba.

- Megkapod itthonra, ha kéred. Rajtam úgyis régen volt. Szeretnéd, hogy megtanítsalak járni benne? - mutatott a magassarkúra érdeklődve, és mikor Peter elképzelte, hogyan bénázik azokon a sarkakon, önkéntelenül is mosoly görbült a szájára.

- Aha. Kipróbálnám - felelte végül. Ahogy Charles megölelte, belekapaszkodott a férfi ölelésébe, ő pedig megnyugtatóan az ezüst tincsek közé fúrta az ujjait és megsimogatta a fejét.

- Gyere ebédelni, utána miénk az egész délután - nyújtotta a kezét Charles, azonban mikor Peter felállt, csak akkor tudatosult benne, hogy még mindig a koktélruha van rajta.

- Öhm... előbb ezt leveszem - mutatott magára, mire a nevelőapja megértően bólintott és kivonszolta a szobából az ajtóban ácsorgó Eriket, majd diszkréten becsukta az ajtót.

Ebéd után, a lányok legnagyobb megdöbbenésére Charles megjelent négy pár magassarkúval a kezében, mind a nyolc sarok vastag volt és stabil, ráadásul nem is olyan vészesen magas, de még így is értetlenül és kissé bizalmatlanul méregették a kezükbe nyomott darabokat. Peter az ezüst magassarkút kapta, ami illik a flitteres ruhához, a ruha maga pedig már ott pihent a szekrénye alján, abban a dobozban, amiben találta.

- Megtanítalak titeket magassarkúban járni! Mindegyik a ti méretetek, és ha esetleg később kinéztek magatoknak egyet, nem lesz olyan akadály, hogy azért nem veszitek meg, mert nem tudtok benne járni - jelentette ki Charles lelkesen, míg Erik az öklére harapott, hogy visszafojtsa azt a sokat sejtető mosolyt, amivel mindig a párja lágy csípőringását illette, míg ilyen cipő volt rajta. Olyan kecsesen járt bennük, amit sok nő megirigyelt volna, és erősen el kellett terelnie a figyelmét a fenekéről is, hogy ne az legyen minden gondolata, mennyire szeretné elrabolni a gyerekek elől, fel a hálóba.

- De Peter miért? - kérdezte Lorna értetlenül, miközben ledobta a bakancsát és a lábára illesztette a csinos, okkersárga cipőt.

- Mert a bátyátoknak is értenie kell, milyen nehéz ebben járni. Szeret futni, ha ebben tud járni, olyan lábizmai lesznek, hogy Olimpiát nyer vele! - magyarázta türelmesen, mire Peter megkönnyebbülten felszusszant. Egy kicsit tartott tőle, mit szólnának a nővérei ahhoz az egész korábbi jelenethez, még ő sem volt biztos benne, hogy mit érez, és addig nem akarta szétkürtölni az egész családnak, Eriknek és Charles-nak se mondta volna el, ha Erik nem kapja rajta. Így hát, ő is belebújt az ezüst cipellőkbe és az asztalba kapaszkodva óvatosan felállt, majd ingatagon próbálta megtartani magát. Feszült a vádlija a szokatlan tartástól, és amikor megpróbált lépni, olyan vészesen megingott, hogy inkább visszaült a kanapéra. Először elkeserítette, hogy ennyire béna, de látva a mindig bakancsban járó-kelő Lornát, ahogy szintén visszazuhan mellé a kanapéra, felnevetett, és az egész család nevetett vele, az újabb és újabb próbálkozásokon, miközben Charles néha tett pár kecses lépést előttük, hogy mutassa a példát. A nap végén úgy zuhant ágyba, égő talppal és vádlival, mintha legalább egész nap hegyet mászott volna, de a párnából kidugva a fejét, egy kicsit elmosolyodott, amint a nyitott gardróbja mélyén megbúvó dobozra gondolt. Charles bedugta a fejét.

- Azt hiszem, holnap még nem fogunk olyan sokat kirándulni - mosolygott, majd beljebb lépve, egy szeretetteljes csókot nyomott a fia fejére. - Jó éjt.

- Jó éjt. És papa! Kösz mindent - mosolygott vissza, aztán ahogy Charles leoltotta a lámpát és becsukta az ajtót, Peter zsongó fájdalommal a lábában és bizsergő boldogsággal a szívében, elaludt.