Rejtegetnivalók 3

Rejtegetnivalók - 3. rész

Fandom: Avengers&Political Animals

Páros: Frostwinter

Mert Loki soha nem nyugszik bele abba, hogy ha a dolgok nem az ő tervei szerint mennek.

TJ reggelei nem túlzottan különböznek egymástól, csak a hely változik és a társasága. Bambán bámulja a plafont, még félig álomban, szinte nem is irányítja a mozdulatot, ahogy ajkai elé húzza az égő cigarettát és jólesően beleszív. Lehunyja a szemeit, a füst kigomolyog az orrán, majd nyitott ajkain, végül mikor marni kezdi, kifújja az egészet egyszerre, egyenesen a mellette összegyűrt takaró felé. Vannak srácok, akik korábban kelnek, mint ő, de elég kevesen, szereti ébredés után álmosan-lustán végigcirógatni a testüket, és próbálja kerülni a munka előtti gyors meneteket.

- Már mész is? - kérdi kissé csalódottan a szobába lépő férfitól, ahogy felkönyököl és elnyomja a csikket.
- Neked is menned kéne, bocs. Nem akarlak itt hagyni egyedül. Akármilyen gazdag a családod, loptak már tőlem srácok. - Oda sem néz, miközben az ingét gombolja sietve, de TJ nem veszi magára, inkább gunyoros mosolyt ölt magára és kényelmesen kinyújtózik.

- Kösz a bizalmat - kuncog, előrehajolva az ágy mellé dobált ruháiért, majd tanácstalanul körülnéz. - Az alsógatyámat merre hagytam? - Bandzsítva fogadja a felé nyújtott anyagot, majd újfent elvigyorodik, miközben magára húzza. - Már el sem gondolkozom rajta, hogy került oda.

- Ha jól emlékszem, addig erősködtél, amíg ki nem próbálhattad, hogy néz ki a vázám fekete belsővel... - gondol vissza a vele szemben álló férfi, majd gyakorlott mozdulatokkal megköti a nyakkendőjét és TJ fenekére ver játékosan. - Jöjjünk még össze valamikor. A barátom sokat dolgozik.
- Jó, persze - morogja, immár jóval kevesebb érdeklődéssel. Még az előtte öltözködő nevében sem biztos, nem hogy abban, hogy egyáltalán megvan-e a telefonszáma, és amúgy sem volt akkora élmény, hogy mindenképpen visszasírja máskor. Nem is érti, miért válogat most hirtelen ennyire, de úgy érzi, mintha szinte magyarázkodnia kéne magának vagy valakinek a tegnap estéért. Egészen addig ez a kellemetlen érzés marja a mellkasát, amíg már csak a dzsekije hiányzik és felkapva azt az egyik szekrényről, kisiet a lakásból.

Nem sétál sokáig céltalanul, ráérősen görgeti a telefonjában a neveket, mikor megakad egy szokatlan névjegyen. Egy ideig bizonytalanul tartja fölötte az ujját, de végül rákoppant, és a füléhez emeli a telefont.

- Laufeyson - hallatszik az üde hang a vonal túloldaláról. TJ egy pillanatra megtorpan... miért is hívta fel? Egyáltalán mikor kapta meg a számát?

- Hello, itt TJ. Ígértem neked egy városnézést. - Észre sem veszi, de még a hangja is mosolyog a telefonba, mikor beszél. Loki felnevet a túloldalon.

- Hol találkozzunk? Azonnal ott leszek.

- Van egy remek is kávézó a park mellett, ahol találkoztunk. Meghívhatsz valamire, cserébe az időmért - feleli incselkedve. A bensője belebizsereg a vonal túlfelén lévő férfi minden lélegzetvételébe és nem érti, nem érti az érzést, sem azt, hogy miért érzi.

~.~.~.~.~

A napok tehetetlenül egybefolynak, nem tudják már, mennyi időt vannak ébren vagy éppen mikor - Tony néha beállít hozzájuk egy tálca kajával, meg vízutánpótlással, de egyébként ígéretéhez híven, egyszer sem néz be hozzájuk, hogy megtudja, hol tart a tervük. A két férfi napjai azzal telnek, hogy az öntudatlan Lokit figyelik, és remélik, hogy hamar visszatér majd, és jó híreket mond, hogy hamarosan ez az egész bizonytalanság véget ér, kiszabadítják Buckyt és minden rendben lesz. De mind tudják, hogy ha egyszer a szuperkatona kikerül a SHIELD karmai közül, addig üldözik majd őket, amíg el nem kapják vagy meg nem ölik mindegyiküket.

Éppen elbambulva kérődznek egy-egy hamburgeren, tehetetlenül várva, hogy Loki meghozza a legújabb híreket, mikor Thor kék szemei a másik szőke férfira rebbennek.

- Heimdall tud róla, hol vagyunk és mit csinálunk - jelenti ki, mintha annyira mindennapi téma lenne a lelepleződésük. Valójában az. Steve is felocsúdik, és először értetlenül néz rá, míg fel nem fogja igazán a szavait, de akkor csak nagyobb meglepettség ül ki az arcára.

- És miért nem szól róla az apádnak? - kérdi zavartan. Thor egy harapással eltünteti a burger nagy részét, majd tanácstalanul megvonja a vállát.

- Nem tudom. Heimdall nem feltétlenül atyámhoz hűséges, hanem Asgard királyához, és szerinte Asgard királya az az uralkodó, aki jó döntéseket hoz. Ezek szerint, én jó döntést hoztam azzal, hogy megszöktettem az öcsémet - vezeti végig a gondolatmenetet, egy nehézkes homlokráncolással kísérve. - Nem tudom, miért látja ezt jó döntésnek.

- Mert szeretetből tetted - jelenti ki a kapitány és még bólint is hozzá egyet, hogy megerősítse magát. - Őszinte és jó döntés volt, hogy segítesz neki visszaszerezni a szerelmét, akit koholt vádakkal elvettek tőle. Egy ideig én is merengtem azon, jó-e az, amit teszünk, de nem tudom azért rosszul érezni magam, mert segítek a legjobb barátomnak - feleli, egy elmerengő mosoly kíséretében, majd visszafordul a saját hamburgeréhez. Thor immár mosolyogva néz Lokira.

- Azt hiszem, igazad lehet, barátom. Szeretném, ha ők ketten békében lehetnének egymáséi.

~.~.~.~.~.~

TJ nem az a fajta srác, aki nagyon pazarolná az idejét randikra vagy egyáltalán társasági kapcsolatokra, mert tudja, hogy úgysem érdekel senkit az elcseszett élete. Épp ezért elképesztően zavarban érzi magát a vele szemben ülő Loki átható pillantásától, miközben beszélgetnek, mert őt érdekli, amit mond, hogy elmeséli az összes hülye legendát a szabadkőművesekről meg amit csak érdemes tudni Amerikáról, Washington látványosságairól, és Loki csak hallgatja és mosolyog. Van ebben a mosolyban valami elképesztően nosztalgikus és szomorú, de képtelen rájönni, mi az a szorítás a szívében, hogy ha meglátja a férfi szemében pillanatokra felvillanó bánatot.

- ...szóval, így kerültem én ide. Tudom, elég szar helyzet, de nincs mit tenni. Csak a családom van nekem - meséli, majd csak megrántja a vállát és lehajtja a fejét. Nem is tudja, mikor beszélt magáról utoljára ennyit, az alkalmi partnereinek néha elmondott dolgokat, csak mert tudja, hogy másnap úgysem emlékeznek majd és rá így nem fáj miattuk a feje. Amikor felnéz, a szemben ülő tekintetében megint bujkál valami érthetetlen - mintha nagyon mondani akarna valamit, de tudja, hogy nem jó ötlet, így inkább visszanyeli a szavait.

- És ha nem csak ők vannak neked? - bukik ki Lokiból a felvetés hirtelen, mire megzavarodik. - Úgy értem, biztosan vannak barátaid. Ők lehetnek a második családod - hazudja szemrebbenés nélkül, hogy kijavítsa a hibát. Nem szabad túl előre szaladnia, nem szabad elijesztenie, nem tehet ilyen megjegyzéseket, de annyira hiányzik neki! TJ egy szomorú kis mosoly után felkortyolja a maradék kávéját, hogy húzza az időt a válasz előtt, pedig nem kell gondolkodnia rajta.

- Nincsenek barátaim - jelenti ki magabiztosan és végtelenül keserűen. Leteszi a csészét, majd pár pillanatig zavartan bámulja, nem akar ezután egy kínos csendet, nem is érti, miért osztja meg ilyen rövid idő után a lelke legmélyét is ezzel az európai idegennel, akit csak azért hívott fel, hogy ne unatkozzon.
- Van egy közös pontunk... nekem sincsenek - mosolyog rá Loki puhán, amitől a lelke valahogy egy kicsit megnyugszik. Furcsa, hogy a másik ezt ennyire könnyen kezeli, úgy mondja ki, hogy nincsenek barátai, mintha nem is bánná, pedig néha mindenkinek szüksége van társaságra. Ő szeretne barátokat... de mindenki csak a nevét, a nem-létező pénzét vagy a farkát akarja.
- Egy whisky nálam? - veti fel az ötletet hirtelen. Igaz, a városnézésből egyelőre eljutottak a legközelebbi eldugott kis kávézóig, de egyáltalán nincs kedve egész nap az utcákon bolyongani és lejárni a lábát. Az európai felvonja szépen ívelt szemöldökét egy incselkedő kis mosoly kíséretében. TJ-nek valamiért megremeg a bensője, amikor meglátja ezt a pajkos kis mosolyt.

- A lakásod is a város egyik látványossága, amit muszáj megnéznem? - incselkedik Loki, és már fel is áll az asztaltól. TJ követi a mozdulatot, majd előresiet, hogy mutassa az utat.

- A családom úgy tudja, hogy már nincs meg a lakás. Vissza kellett költöznöm az anyámhoz, hogy "leszokjak", de ez inkább visszaszoktat - forgatja meg a szemeit. - Szóval bocs, ha kupi van, régen jártam ott.

- Az ember sajnos nem válogathatja meg a családját. Én sem kedvelem túlzottan az enyémet - jegyzi meg Loki egy halvány, beletörődő kis mosollyal, ahogy beszáll mellé az anyósülésre.

Egész út alatt nem szólnak egy szót sem, az európai kíváncsian nézelődik ki az autó ablakán, de nem mennek sokáig. A piros lámpánál TJ idegesen dobol a kormányon, és Loki legszívesebben megfogná a kezét, félreállna és addig csókolná, amíg minden az eszébe nem jut, minden apró érintésük és odaadó pillantásuk. De nem tesz semmit, csak elfordul, kibámul az ablakon, nézi a várost, míg meg nem érkeznek a lakáshoz.

TJ háta hangosan döndül az alig pár pillanattal ezelőtt becsukott ajtón, ahogy az ingére markolva magára rántja Lokit. A férfi hezitálás nélkül csókolja meg-

Lágy csókokkal cirógatott körbe minden apró forradást a testén, és megsimogatta a az arcát, mikor lehunyta a szemeit.

- Loki... - sóhajtotta lágyan, és a jó kezével vakon végigsimította a testét. Loki szerette a fémkart, kérte, hogy érintse meg vele, de ő még mindig gyűlölte, és félt, ha azzal érinti meg, összetöri az istent.

Úgy löki el magától a fekete hajút, mintha mérgező lenne a csókja. Próbál valami racionális magyarázatot találni arra, amit látott, de hallucinogéneket sosem próbált, a drogon kívül pedig nemigen jut más az eszébe.

- Mi volt ez? - nyögi bénultan, de a másik férfi ugyanolyan értetlenül néz vissza rá. Azonban Loki szemeiben felismerés csillan, és egy halvány mosoly rándul az ajkaira, mielőtt elsöpörné azt a félelem.

- Mennem kell. Ne beszélj senkinek arról, amit láttál! - mondja, ahogy arrébb tessékeli az ajtóból, de a küszöbről visszafordul az értetlen férfihoz és bátorítóan megszorítja a karját. Bárcsak átölelhetné... - Nem hagylak el, James. Visszajövök, ígérem. - Egy futó mosoly még, majd elereszti őt és mielőtt egy szót is szólhatna, már koppannak lefelé a léptei a lépcsőházban.

~.~.~.~.~

Loki azonnal felül az ágyban, amint magához tér. Zöld szemei lázasan csillognak az örömtől, hogy végre elért valamit annyi idő után, de közben ott a kétség, mi van, ha észrevették, hogy emlékezett, mi van, ha nem tudja elérni legközelebb? Talán ott kellett volna maradnia, és elmagyarázni neki, mi ez az egész, de tudja, hogy még megrémült volna. Nem hitt volna neki...

- Loki! Mi történt? - szakítja félbe a gondolatait Steve aggodalmasan. - Baj van?

- Emlékezett! James képes elérni az emlékeit, de csak segítséggel. Ez viszont veszélyes, éreztem, hogy felfigyeltek rám, amikor egy villanásra visszatértek az emlékei, és ki kellett jönnöm - meséli a híreket lázasan. Gondolkodnia kell, de az örömtől és az aggodalomtól nehezére esik, amíg Thor az orra alá nem dug egy pohár vizet és egy tányért, tele étellel.

- Nem számoltam, mennyi ideje merültél álomba, de enned kell és innod. Kimerítő ez neked, aggódom érted - győzködi Thor lágyan. A hangja a régi időket juttatja eszébe, amikor dacból nem evett, és a bátyja már könyörgött neki, amikor ő szédelgett az éhségtől, azt mondta, ezzel nem megy semmire, hogy az apjukkal való harc hiábavaló... s lám, most itt vannak ketten, egy célért, és Thor követi Lokit, mint még soha eddig. Ez az érzés új, és ijesztően felszabadító.

- Most nem mehetek vissza egy ideig. Legközelebb is nagyon óvatosnak kell lennem, hogy ne figyeljenek fel rám. James most zavarodott, de meg tudom győzni, hogy emlékezzen, hogy a saját erejéből ébredjen fel, viszont ha kizárnak, nem lesz több lehetőségünk - osztja meg velük a gondolatait Loki, miközben elveszi a tányért és a poharat, és hálásan kortyolja a hűsítő vizet.

- Akkor mit teszünk? - Steve hangjában szokatlan módon vibrál az idegesség, de megpróbál nem követelőző lenni, ahogy ott áll az ágy mellett, készen bármire, arra is, hogy most azonnal induljanak.
- Várunk. Ha lenyugszik, visszamegyek. Legyetek készen, mert hamarosan fel fogom ébreszteni, és akkor azonnal támadnunk kell, nem lesz több esélyünk. Egyszerűbb lenne, Starkkal az oldalunkon... - sóhajt fel szokatlanul őszintén, szünetet tartva két falat között. Eddig észre sem vette korábban, hogy mennyire összefolytak nappalok és éjszakák, de az étel olyan jól esik neki, mintha eddig éheztették volna. Mint amikor az önkéntes éhezés után először vitt be neki Thor húst és gyümölcsöket egy hatalmas fatálcán... soha nem felejti majd el a pillanatot. Egy erős kéz szorítja meg biztatóan a vállát, mire felpillantva, a bátyja mosolygó arcát látja meg.

- Te vagy a legjobb tolvaj, akit ismerek, Loki. Nem hittem volna, hogy ezt valaha elismeréssel mondom neked, de ha a törpöktől ékszert tudtál lopni, akkor az emberektől visszarabolni a szerelmedet, neked semmiség lesz - igyekszik lelkesíteni öccsét, aki erre szintén elmosolyodik, de ez a mosoly a legkevesebb jót sem ígéri. Ez a mosoly ahhoz a Lokihoz tartozik, aki térdre kényszerítette az embereket Stuttgartban.

- Nem lopni fogunk, bátyám. Háborút indítunk.

Tony két óra múlva érkezik, egy tollat rágcsál elmélyülten, miközben a telefonját bújja, ezért nem is veszi észre a szoba légkörében időközben beállt változást, csak a pár pillanatnyi feszült csend után.

- Mi van? - kérdi rosszat sejtve, a „már megint gépolaj van a homlokomon?” - hanglejtéssel, ahogy szembetalálja magát a három vendégével. - Úgy néztek rám, mint akik mindjárt leütnek és eladják a szerveimet. Senkinek se fognak kelleni, előre szólok, alkoholista vagyok - biztosítja őket, miután kivette a szájából a tollat.

- Nem kellenek a szerveid Stark, repülő kell, meg hogy vezesd. - Loki fejfájósan megdörgöli a homlokát, mintha egy gyereknek akarna elmagyarázni valami hihetetlenül bonyolult dolgot az életről. Tonyból valami meglepett nevetéskezdemény bukik ki, de hamar elhal, ahogy rájön, az isten halálosan komolyan gondolja, amit mond és sajnos túl régóta ismeri Lokit ahhoz, hogy tudja, úgysem tágít, amíg el nem éri, amit akar. Megdörzsöli az orrnyergét és megböki párszor a homlokát a tollal.

- Nektek itt valami rohadtul nem kóser. Ha elkapnak, azt fogom mondani, hogy megvuduztál és nem tudtam, mit csinálok - jelenti ki, egy meggyötört sóhaj kíséretében. Nem is érti, miért érzi feltétlenül szükségét, hogy isteneket és szuperkatonákat pátyolgasson, amikor elég lett volna egy gombnyomás és Natasha szépen lekaratézza mindet, aztán mennek Bucky mellé a dutyiba. Steve feláll, a pillantása Lokiról átvándorol a házigazdájukra, az arca komor, ahogy még szinte sosem látták.

- Az apád sokszor úgy viselkedett velem, mintha csak egy kísérlet lettem volna a sok közül vagy egy értetlen kölyök, de amikor megkértem, hogy segítsen megmenteni a barátomat, egyetlen szó nélkül megtette. Berepült velünk egy háborús zónába, hogy minél közelebb tehessen le hozzá, és én ezért mindig is hálás leszek neki. Nem hittem volna, hogy Howard Stark fia fél kiállni az igazságért. - Most először látják őt igazán Amerika Kapitánynak, a jelmez nélkül, a pajzs nélkül, ahogy ott áll a magát egyre kisebbre összehúzó Tonyval szemben, büszkén és határozottan.

- Hé, lelkesítőbeszédet kaptam Amerika Kapitánytól? Ez nem semmi! - füttyent Tony, majd kihúzva magát, amennyire tudja, szintén közelebb lép a férfihoz. - Hát ide figyelj öregem. Ne hasonlítgass az apámhoz, mert ezerszer jobb pilóta vagyok nála. - Felszegi az állát, és úgy néz szembe Steve-el, akiről lassan leolvad a szigorú álarc, majd fél karral magához öleli legújabb társukat.

- Tudtam, hogy számíthatunk rád, Stark. Nos Loki, mit teszünk? - A három férfi figyelme egyszerre irányul az ágyon ücsörgő istenre a kérdés hallatán, aki megcsóválja a fejét.

- Nem erősségetek a várakozás, ugyebár? - nevet fel, mint aki egy csapat répát kergető szamáron szórakozik, akiknek az orra elé van kötve a zöldség. - Látni akarom a tervrajzokat. Talán tudom, hol tartják Jamest, de nem vagyok biztos benne. Amikor ő látta a múltunkat, én is beleláttam az ő emlékeibe, láttam, hová vitték. - Tony ereiben különösen pezseg a vére, valamiféle eszelős boldogság árad szét benne a gondolattól, hogy megint valami olyat csinálhat, amivel garantáltan magára haragít egy kormányszervet, még ha az a SHIELD is. Főleg, ha az a SHIELD.

~.~.~.~.~

Amikor Loki megjelenik a parkban, a legrosszabbra számít - megváltozott környezetre, esetleg egy rémálomra, de legnagyobb meglepetésére semmi sem változott. Bucky álma még mindig Washington, és amikor meglátja őt a park túloldalán, ahogy űzött tekintettel, remegő kézzel szív bele a cigarettájába, jól láthatóan keresve valakit, megnyugszik, hogy nem történt meg a legrosszabb. Hosszú hajába belekap a szél, és amíg hátrasimítja, nem látja, hogy a túloldalon álló, zavart alak épp akkor veszi észre, majd sietős léptekkel, egyenesen felé indul. Nem szív többet a szálból, csak ott lóg az ujjai között és lassan ég végig, ahogy közeledik felé, és éppen mint az első találkozásukkor, a fekete hajú ingére markol, nem törődve annak látványos erőfölényével, és a mögötte lévő fához löki.

- Mi a francot adtál nekem, hm? Nem szedek hallucinogén szarokat! Így is elég szívás az életem, nem kellenek a képzelgések - sziszegi az arcába ellenségesen, de Loki nem rendül meg, a szeme sem rebben, ahogy lenéz a reszkető férfira. Remeg az idegtől és a kokaintól, amit valószínűleg a félelme ellen szívott, mert úgysem tud mit kezdeni az anyag nélkül az életével ebben az álomban.

- Nem gondolkodtál még azon, hogy miért akartál ennyiszer öngyilkos lenni? Hogy miért nem tudsz magadnak célt találni ebben a világban? - kérdi, miközben felemeli az egyik kezét és a hajába fúrja hófehér ujjait.

- Mi van? - TJ szorítása gyengül, de nem ereszti el, akkor sem, amikor Loki közelebb hajol és a lehelete megborzongatja az ajkait. - Honnan a francból tudsz erről?

- Megmutathatom neked. Megmutathatom neked, hogy ki vagy, James. De neked kell harcolnod érte. - Nem vár választ, előrébb dönti a fejét, és lehunyva a szemeit, megcsókolja a férfit.

„Are you, are you

Coming to the tree?”

- Bucky! Hé, jól vagy? - Felsegítette, átkarolta a vállát, ott voltak ketten, egy Hydra-támaszponton, és ő egy pillanatig nem volt benne biztos, hogy kicsoda, amíg Steve meg nem szólította.

- Steve? Steve! - Megkönnyebbülten karolt belé, ahogy kifelé botladoztak a folyosókon, körülöttük fegyverropogás.

- Azt hittem, meghaltál - szorította magához a szőke férfi boldogan.

- Azt hittem, alacsonyabb vagy - nevetett fel, hogy ne kelljen beszélnie erről az időszakról. Mi történt egyáltalán?

„They strung up a man

They say who murdered three.”

- Bucky, fogd meg a kezem!

„Strange things did happen here

No stranger would it be”

Látta a hídon. Meg akarta ölni.

- Bucky? - Megingott, amikor meghallotta a hangját, pedig nem ismerte fel.

- Ki a fene az a Bucky?

„If we met at midnight

In the hanging tree.”

Elvarázsolták a ragyogó, zöld szemei, amikor először meglátta, pedig tudta, hogy kicsoda, tudta, hogy mit tett, mégis...

- Elpusztítottad New York-ot.

- Csak meg akartam szabadítani - jelentette ki, bármiféle szégyen nélkül.

TJ eltépi magát a férfi ajkaitól, ahogy hátrébb botladozik, majdnem elesik a saját lábában, de amikor Loki utánanyúl, hogy megtartsa, elhúzódik az érintésétől. Döbbenten zihálva, remegve áll vele szemben, emlékszik rá, a vonásaira, a hangjára, ott zsong a dala a fülében, de az esze egyre próbálja meggyőzni, hogy ez ostobaság, hogy Loki minden egyes csókkal bead neki valamit, de mégis képtelenségnek tűnik.

- Hiszel már nekem? - kérdi lágyan a fekete hajú (isten? Tényleg isten lenne?), de most csak a karját érinti meg.

- Mi... mi folyik itt? - dadogja zavarodottan, és akkor csak még értetlenebb lesz, amikor Loki felé nyújt egy pisztolyt. Elveszi tőle, a fogása nehéz, a fegyver idegenül és mégis túlságosan ismerősen simul a kezébe. Ismeri a fogását és a súlyát.

- Megmondtam, neked kell megtenned. Várlak a túloldalon. - Egy utolsó érintés, ahogy megsimítja az arcát, aztán csak figyeli, ahogy TJ nagyot nyel és a halántékához illeszti a pisztoly csövét. Nem csukja be a szemét, amikor meghúzza a ravaszt.

„Are you, are you

Coming to the tree?”

- Loki, ne csináld! Ne! - Régóta először jött rá, hogy csiklandós, amikor egy komorabb napján a férfi megpróbálta felvidítani, nevetve kapálózott, igyekezve elkergetni magától a mindenütt ott lévő ujjakat. Röfögve, horkantva röhögött, de előrehajolva végre elkapta Loki ajkait, és akkor csak csókolóztak, olyan hosszú ideig...

„Where I told you to run

So we'd both be free.”

- Mi lesz, ha rájönnek? Nem maradhatok örökké itt, és te sem rejtegethetsz - vetette fel, mikor egy nap csak ketten voltak otthon. Steve elment valahová Sammel, a férfi szerette őt egy kicsit kirángatni otthonról, együtt jártak szórakozni, és az ablakból látták, hogy néha Natasha és Clint is csatlakoznak hozzájuk.

- Nem tudom. De a hazugság mestere vagyok, addig tudunk rejtőzködni, ameddig csak akarunk - vonta meg a vállát Lokit, és ujjaival beletúrt a hosszú, barna tincsek közé. Szerette csak úgy simogatni a haját, az arcát, érezni az ujjai alatt a bőre melegét.

- Dolgozhatnánk a SHIELD-nek. Nem akarok újra bérgyilkos lenni... mit csinálnék, ha nem lennék bérgyilkos? - pillantott fel a párja zöld szemeibe elbambulva. Loki lenézett rá, és még egyszer megcirógatta az állát.

- Nem tudom, de nem vagyok hajlandó valami magát soknak képzelő szervezet kutyája lenni. Most sem vagy bérgyilkos és boldog vagy, nem?

- De talán...

- Nem. Nem leszek a SHIELD vérebe vagy másé - jelentette ki, és az ujjai egy pillanatra megszorultak Bucky állán. Egyikük sem tudta, hogy ez a makacsság mennyi bajt fog a fejükre hozni.

„Strange things did happen here

No stranger would it be”

- Csak beszélgetni akarunk, Barnes - mondta Fury, amikor Natasha pisztolyt szegezett Steve fejének. Nem beszélgetni akartak, hanem elhallgattatni őt, örökre.

„If we met at midnight

In the hanging tree.”

~.~.~.~.~

Mikor a SHIELD laborjában Bucky kinyitja a szemeit, a felsőbb szintek egyikén berobban a fal.

~.~.~.~.~

A SHIELD megzavart méhkasként bolydul fel, amikor egy Stark gép berobbantja az épület falát. Ahogy nézik, hogy a nehéz kövek leomlanak, és a káosz eluralkodik az épület életben maradt részében, Steve aggódva pásztázza a szűnni nem akaró port, hogy lássa, milyen rombolást okoztak ezzel a meggondolatlan lépéssel.

- Beengedtek volna! Tudod te, hány ember halhat meg egy ilyen omlásban, Stark? - támad neki feldúltan, míg Tony átadja Jarvisnak a pilóta szerepét, és a páncél az arca elé siklik.

- És szerinted nem egy csapat fegyveres várt volna, amint leszállunk? Csodálom a naivitásod, Kap'. Na adjuk neki! Rádión majd tárgyalunk, ha gáz van. - Tony affektálva tiszteleg, majd háttal kidől a levegőbe, hogy elsőként repüljön be a záporozó lövések közé.

- Mindig is sejtettem, hogy Stark nem normális - jegyzi meg Loki, ahogy a férfi hűlt helyét nézik, mire a fülébe illesztett apró kommunikációs eszközből felzeng Tony nevetése.

- Kösz a bókot. Gyertek, mert elviszem az összes mókát, mire idehúzzátok a lusta seggetek! Hoppá, Stark kilép - és egy baljós zúgás kíséretében megszűnik a hangja.

Lokinak csak egy zöld villanásba kerül, hogy eltűnjön a hajó fedélzetéről, majd a két szőke is sietve követi a rá sem hederítő, fekete hajú istent. Ő nem figyel a körülötte tomboló káoszra, a SHIELD-ügynökök figyelmeztetéseire és fenyegetésére, több alakot küld szét a szövevényes folyosókon, ahogy tőrét az őt akadályozókba mártva halad egyre csak előre. Nem számít neki, hogy mennyi embert öl meg, hogy a vérük a ruhájára fröccsen és a vicsora, amit ezek az emberek utoljára látnak, szinte vadállati. Mind benne voltak, elrabolták, fogvatartották és megtagadták a szerelmétől az emlékeit, ezek sem jobbak, mint ahogy Hydra vagy a Chitauri bánt volna vele. Nem kíméli az elé kerülőket, bár láthatatlanul egyszerűen csak kikerülhetné őket, de akkor nem fizetnének meg azért, amit tettek, márpedig mindnek bűnhődnie kell. Végigrohan lépcsőkön és folyosókon, míg már azt sem tudja, hol van, csak halad egyre mélyebbre, míg egy súlyos ajtó nem állja az útját. Óvatosan nyomja le a kilincset, de legnagyobb meglepetésére az könnyedén kinyílik, a terembe lépve pedig Fury-t pillantja meg. A férfi teljes és töretlen nyugalommal néz vissza rá, miközben kilép az íróasztala mögül, de ennél többet nem közelít, és Lokinak eszébe jut, hogy amikor még ostoba volt és becsvágyó, ez a férfi pedig félelem nélkül nézett szembe vele, és kész lett volna az életét adni azért, hogy őt is megölje.

~.~.~.~.~

Steve szinte akadálytalanul tör előre, nem akar ölni, így mikor a pajzsa csontot talál, minden alkalommal fájdalmasan fintorodik el, és azzal nyugtatja magát, hogy jó ügyért teszi. Mégis egyre arra gondol, hogy ezekkel az emberekkel egész eddig együtt dolgozott... Szerencsére az alsóbb folyosókon sokan inkább elhúzódnak az útjából, így nem kell bántania őket, ahogy egyre mélyebbre jut a szervezetben. Áttöri a csukott ajtókat, olyan területre téved, ahol még sosem járt ezelőtt, a fehér folyosókról nyíló ajtók mögött kórtermek üreslenek, néhányban fekszenek, de egyikük sem Bucky, hiába tör be szinte mindbe reményteljesen. Tovább rohan, végig egy újabb folyosón, és mikor betöri a következő ajtót, döbbenten torpan meg az ismerős hangot hallva, a szintén fájdalmasan ismerős kattanás kíséretében, ahogy egy pisztolyt kibiztosítanak. A kórteremben modern gépek, amelyek idegesítő sípolással jelzik, hogy már nincs rájuk kötve senki, valamint ájult (vagy halott) őrök és orvosok hevernek a padlón... és aztán ott van ő.

- Állj! - kiált rá Bucky, a hangja remeg az idegességtől, de mikor Steve ránéz, látja, hogy a keze biztos.

- Bucky? - kérdi óvatosan, ahogy közelebb araszol, feltartott kezekkel. Nem bírná ki, ha újra elfelejtené, még egyszer nem...

- Ki a fene az a Bucky? - Steve egy pillanatig komolyan hiszi, hogy a térdei össze fognak csuklani, amíg a barátja arcán fel nem tűnik az a rég látott, hamiskás mosoly. - Bedőltél! Jaj Steve, el ne sírd itt magad nekem, mi lesz az imidzseddel? - nevet rá, és közelebb lépve, fél karral (a jó karral, az ő karjával) átöleli. Steve szívéről hatalmas kő gördül le, ahogy az ölelésbe feledkezve, a vállára dönti a fejét, a saját vállai rázkódnak a néma sírás és a megkönnyebbült nevetés kettősétől, miközben belemarkol a trikóba a barátja hátán. Remegő lélegzetet vesz végül, hogy lenyugtassa magát, mert nincs vesztegetni való idejük, és felnéz.

- Menjünk innen. Stark kint vár a géppel, lesz mit megbeszélnünk, ha már nem lőnek ránk. - Nagy nehezen elszakítja magát Buckytól (végre talán attól a Buckytól, akit elveszített a háborúban), és a nyitva tátongó, üres folyosó felé int. A barátja bólint, rajta már taktikai bakancs, lerángatja az egyik őr dzsekijét, a vállán átveti a puskát, a kezébe pisztolyt vesz.

- Mindig melletted, hm? Mint a régi szép időkben - mosolyog Bucky, ahogy a pisztolyt a tokjába csúsztatja, és a kezébe inkább a vállán függő fegyvert veszi. - Menj csak előre, fedezlek. - Steve mellkasában indokolatlan melegség árad szét a nosztalgia érzésétől, ahogy bólint és a kommunikátorba szól.

- Megtaláltam Buckyt! Mindenki kifelé, Stark gépén találkozunk! - adja ki a parancsot, miközben ők ketten már sietős léptekkel szelik a folyosókat felfelé.

- Nekem még van egy kis elintéznivalóm. Menjetek előre - hangzik fel Loki oda sem figyelő, rekedtes hangja a csapat tagjainak fülében.

- Loki, mi a fenét művelsz?! Ez parancs! - csattan fel Steve, miközben felöklel egy őket feltartani igyekvő ügynököt a pajzzsal.

- Te nem parancsolsz nekem! - A következő pillanatban egy fülsértő zörejjel megszakad a kapcsolat, és Steve megtorpan a folyosó közepén.

- Loki? Loki! - szólongatja, de az isten nem válaszol. - Ezt az önfejű frátert... mégis, mit csinálhat? - A feléjük tartó ügynök feje hirtelen hátracsuklik az őt érő golyótól, és a férfi összeesik, mire Steve a barátjára néz.

- Fury. Fury-hez megy - jelenti ki halálra váltan Bucky. Tudja, hogy Lokinak nem elég, ha kiszabadul, meg akarja büntetni azt, aki elválasztotta őket, és nem tartja kizártnak, hogy Clint és Natasha ellen is hajtóvadászatot indít, ha megtudja, hogy ők hozták be.

- Kövess! - inti maga után Steve, a barátja pedig azonnal a nyomába ered. Talán meg tudják akadályozni, hogy Loki valami visszafordíthatatlant tegyen...

~.~.~.~.~

- Nocsak, meg vagyok lepve - szólal meg Fury, miután úgy ítélte, elég időt adott Lokinak, hogy felmérje a helyzetet. Most nincs vele a Tesseract ereje, így pedig máris nem jelent akkora fenyegetést, mint mikor legutóbb találkoztak.

- Nem tudtam, hogy ön képes meglepődni - húzza fel egyik szemöldökét gúnyos, tettetett meglepődéssel Loki.

- Óh, nem azon, hogy eljött Barnesért! Arra természetesen számítottam. Az lepett meg, milyen kis csapatot verbuvált magának. Rogerst értem, a bátyjának meg mindig túl lágy volt a szíve, ha magáról volt szó, de Stark?

- Stark csak imád bajt keverni, mint egy nagy gyerek - vonja meg a vállát Loki hanyagul. Kényelmes, nyugodt léptekkel közelebb sétál a SHIELD fejéhez, de Fury továbbra is rendíthetetlenül bámul rá. - Tudja, emlékeztet engem Odinra. Őt is meg akartam ölni... és most magát is. - Fölényes, nyugodt arckifejezése vadállati vicsorrá torzul, ahogy összekulcsolt kezeit elhúzza a háta mögül, és Fury-re veti magát.

A férfi elrúgja magától, de Loki elgurul a földön a lövések elől, és hátrahagyva egy alakmást, láthatatlanná válik. Az álcája nem tökéletes, vibrál körülötte a levegő a dühe miatt és fel-feltűnik egy pillanatig, hogy aztán újra visszavegye az illúziót. Fury az alakmás fejére céloz, majd épp miután meghúzza a ravaszt, a valódi isten ráugrik és a földre teperi, hogy ujjait a nyaka köré kulcsolva, fojtogatni kezdje. Azt akarja, hogy szenvedjen, hogy szépen lassan rádöbbenjen, mennyire rossz döntés volt, mikor ujjat húzott vele, Loki Laufeysonnal! Hiába Fury trükkjei és képzettsége, egyik sem érhet fel Loki istenként birtokolt erejével, és látja is, ahogy a szemei kidüllednek...

- Loki! - Hatalmas csattanással dől be az iroda ajtaja, és Bucky, amint meglátja a jelenetet, egy ugrással ledönti a földre rég látott párját, hogy megakadályozza a gyilkosságot.

- Mit csinálsz?! - rivall rá Loki eszelős dühvel, de a fölötte térdelő arcát látva torkán akad a szó. Bele sem akar gondolni, mennyi idő telt el, hogy nem láthatta...! Túl sok, mint amennyit el tudna viselni ép ésszel. Ellágyuló pillantással simít végig az arcán gyengéden, beletúr a barna tincsek közé, és beletépve a hajába, közelebb rántja magához egy csókra. Szomjazva csókolja a szuperkatona ajkait, Bucky pedig ugyanolyan hevesen viszonozza, fölötte támaszkodva a földön. Steve köhintésére sem rebbennek szét, Loki csak annyira nyitja ki a szemeit, hogy vessen rá egy bosszús pillantást, amiért megzavarja őket.

- Lehetne ezt később? Tudjátok, épp betörtünk a SHIELD-hez - oktatja ki őket, mire Bucky egyből feláll, és megragadva Loki karját, őt is felhúzza. Úgy néz ki, mint aki szégyelli magát, amiért elfeledkezett a helyzetükről, ellenben Lokival, aki olyan zavartalanul és büszkén feszít mellette, ami Steve szerint egy ilyen helyzetben egyáltalán nem illendő. Még vetnek a földről épp felkelő Fury-re egy utolsó pillantást, aztán elindulnak, hogy minél hamarabb Stark repülőjének biztonságában lehessenek.

Út közben összefutnak Natashával, aki épp a rommá vert automatából mentett sósmogyorót ropogtatja, egy szerencsésen megmenekült asztalon ücsörögve. Clint rávicsorog Lokira, mire Bucky visszavicsorog, és a következő pillanatban már pisztoly csöve néz szembe nyílheggyel.

- Jaj fiúk, muszáj ezt? - sóhajt Natasha, és megzörgeti a zacskót Clintnek, hogy jöjjön le a kis lőállásából. Clint morog, de engedelmeskedik, így bakancsos talpa hamarosan csattan a nő asztalán és leül mellé.

- Nem próbálsz megállítani minket? - kérdi Steve értetlenül, míg Natasha kifejezéstelenül ropogtat és lóbálja a lábát.

- Őszintén Steve, lenne értelme? Kém vagyok, nem katona. Nem kaptam parancsot arra, hogy megállítsalak titeket, szóval azt ajánlom, menjetek, amíg tele a kezem - mutatja fel a zacskót. Bucky köszönetként biccent, majd megragadva a mellette ácsorgó két férfi karját, húzni kezdi őket, hogy felébredjenek a döbbenetből.

Mindenki a gép kellemes fűtöttségében ücsörögve jön csak rá, hogy mennyire elképzelhetetlen lett volna valaha egy ilyen akció, egy ilyen társasággal. Az egész fájdalmasan szürreális és álomszerű, ahogy lágyan szól a zene, ők elterülnek a székeken, Bucky egy boldog, halvány mosollyal Lokira dőlve élvezi, hogy az isten simogatja a haját, és pont az a furcsa, hogy egyikük sem érzi ordítóan természetellenesnek a helyzetüket. Egyszerűen csak fáradtak.

- Na és, hová lesz a fuvar, uraim? - dobja fel a kérdést Tony, mint a pilóta főnöke, aki lusta vezetni a gépet, miközben a whiskey-re bambul a poharában. Erre az egész csapat Lokira pillant, aki úgy tesz, mintha gondolkodnia kéne a válaszon, holott már rég megtervezte, hol fognak élni, most csak kiélvezi a feszült figyelmet.

- Norvégiába.